A Lakitelek Alapítványt és Népfőiskolát Lezsák Sándor és felesége alapította, tervezte és álmodta meg a kilencvenes évek elején. Levelek ezreivel mozgósították a Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő magyarokat, hazai és helyi támogatókat szerveztek, s a világ minden részéről érkező adományok segítségével folyamatosan épült a Lakiteleki Népfőiskola. Ezt a négyhektáros területen fekvő intézményt Magyarország egyik szellemi fővárosának is nevezik. Európai rangú konferenciák, tudományos tanácskozások kerülnek itt megrendezésre. A Népfőiskola hazai és nemzetközi vonzerejét az is növeli, hogy az igényes szellemi vendéglátás mellett ügyel a szabadidő kulturált és egészséges eltöltésére is. Kitűnő konyha, teniszpálya, uszoda, edzőterem, szabadtéri sakk és sok más egyéb szolgáltatás közül válogathat a látogató.

 

 

 

 

 

------------------

 

A Lakitelek Népfőiskola, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet Kárpát-medence kincsei címmel hirdetett versenyt általános iskolák hetedik osztályos tanulói számára. Az iskolánk, a Csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsóka csapata bejutott a 2018. május 10-1-én tartott országos döntőbe.

Az összesítésben a 23 csapatból a 17. helyen végeztek, ám  felvidéki versenyzők között az első helyen zárták a versenyt.

A csapat tagjai: Balázs Zsófia, Győri Barbara és Németh Annamária VII. osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk Nagy Edit.

 

A verseny (pdf-2,3MB)

Köszönöm Mgr. Nagy Editnek, hogy megajándékozott a pályamunka másolatával.

------------------

 

 

A Lakitelek Népfőiskola, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet 2021-ben is hirdetett versenyt. Iskolánk Csicsói Tündék csapata bejutott az országos döntőbe. Ott pedig a kiváló 3. helyet érték el.

 A csapat tagjai: Győri Réka, Szabó Evelin, Németh Noémi. Felkészítő tanáruk Nagy Edit.

 

A pályamunka (pdf-2,6MB), az egyik feladat

A pályamunka (pdf-0,76MB), a döntős feladat

 

 

Köszönöm Mgr. Nagy Editnek, hogy megajándékozott a pályamunka másolatával.

------------------

 

 

A Lakiteleki Népfőiskola – a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával – 2022-ben is meghirdette vetélkedőjét a hungarikum mozgalom népszerűsítése, valamint nemzeti értékeink megismertetése érdekében.

Csicsói értékőrzők csapatunk tagjai – Bölcs Virág Panna, Komjáthy Dorka és Vincze Boglárka – Nagy Edit tanárnő irányításával, úgy döntöttünk, mi is megmérettetünk e rangos versenyen.

Csicsói értékőrzők Lakitelken 2022-ben

 Hortobágyi Nemzeti Park –  A Puszta, mint hungarikum

A verseny végén nagyon nagy örömünkre kijelentették, hogy a felvidéki Csicsóról a Csicsói értékőrzők csapat a 3. helyen végzett! Értékes könyveket nyertünk, s egy kirándulást (a verseny első 3 helyezettje kiránduláson vehet részt), plusz sok-sok élményt, melyet Lakiteleken kaptunk. Lakitelek több mint élmény!

 

Köszönöm Mgr. Nagy Editnek, hogy megajándékozott a pályamunkával.

----------------------------

 

A Lakiteleki Népfőiskola – a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával – a 2022/23-as tanévben is meghirdette vetélkedőjét a hungarikum mozgalom népszerűsítése, valamint nemzeti értékeink megismertetése érdekében.

Csicsói értékőrzők csapatunk tagjai, Bódis Orsolya, Győri Emma, Kovačič Viktória 8. osztályos tanulók, 2023. március 21-én Lakiteleken jártak, hogy a Hungarikum vetélkedő elődöntőjének legjobb 16 csapata között mérettessenek meg. (108 csapatból jutott be a Csicsói értékőrzők csapata az elődöntőbe.)

A többfordulós, mind kreativitást, mind elméleti tudást igénylő feladatok megoldása után a lányok a legjobb 8 csapat között bejutottak a DÖNTŐBE is, ahol az előkelő 3. helyen végeztek. A Lakiteleki Népfőiskola jóvoltából nyáron jutalomkiránduláson vehetnek részt a Csicsói értékőrzők tagjai.

 

Csicsó két keréken

 

Aranykert - társasjáték

 

Köszönöm Mgr. Nagy Editnek, felkészítő tanáruknak, hogy megajándékozott a pályamunkával.