Az Egységes Földműves Szövetkezetről
Ennek a könyvnek
szinte minden lapján találunk a földműves szövetkezetre való utalást. Másképp
nem is lehetne, hiszen a tevékenységével a falu mindennapjait és ünnepnapjait
is formálta. Mivel a könyv legtöbb témájával kapcsolatban szóba kerül, ezért
nem akartam külön írásban megemlékezni róla. Már lezártnak tekintettem a
könyvet, de nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy így mégsem lesz
teljes. Még az is visszatartott az
írástól, hogy nem tudtam hozzá kapcsolódó anyagot, dokumentumokat szerezni, nem
tudtam utánajárni a dolgoknak. Viszont a szövetkezet léte annyira átszőtte mindenki
életét, hogy mindenütt beleütköztem az emlékébe. Mert mára már sajnos csak
jóformán emlék maradt, noha névleg és igencsak megszűkítve még működik.
Tehát összegyűjtöttem ebben
az írásban, mire emlékezem, mire emlékeztettek adatközlőim, sokszor ismételve,
amit már máshol leírtam.
A Csicsói Egységes
Földműves Szövetkezet (Jednotné roľnícke družstvo Číčov) 1950-ben alakult. Az
ide telepített szlovákok alapították. A földet, az eszközöket, a tudást és a
munkát hozzá azonban az itteni parasztok adták. Mindenüket beadták a
szövetkezetbe: munkaerejüket, termőföldjeiket, igásállataikat, barmaikat,
kocsijaikat, szekereiket, szerszámaikat, gépeiket (ekéket, vetőgépeket stb.),
cséplőgépeiket (három cséplőgépről tudok: kettőt csicsói parasztok társulása
birtokolt, egyet pedig Décsi Lajos földbirtokos), teljes műhelyfelszerelésüket
(mint ifjabb Vida Lajos, akinek kovácsműhelye volt). A grófi család teljes
vagyonát elkobozták. Az állatokat és a felszerelési eszközöket, amelyeket nem
tudtak elhelyezni a gróftól elkobzott épületekben (Keresztmajorban, belső
majorban), a parasztok istállóiba rakták. Ameddig – az 1950-es évek végén,
1960-as évek elején – fel nem építették a telepet. Az iroda az országút
mellett, a belső majorban (a mai iskola helyén) egy szép, cseréptetős
téglaházban volt, amely az árvíz idején menedéket nyújtott az itthon maradt
tagoknak. Jól megépített szép lóistállók voltak még az udvarban, valamint kocsiszín
és lovarda. A csicsói földműves szövetkezet története, a gazdaság megalapozói,
dolgozói külön könyvet érdemelnének. Azért nem megalapítókat írok, mert ők,
miután rájöttek, hogy a földművelés nehéz és felelősségteljes munka, és ők nem
értenek hozzá, a szövetkezetesítés után rövid időn belül majdnem mindnyájan visszatértek
szülőföldjükre. Az addig általuk megszerzett földek tulajdonjoga azonban az
övék maradt, és leszármazottaik ma is élvezik a hasznukat. Előző könyvünkben írtam
az aratásról, egyéb paraszti munkákról, a dohányfeldolgozásról. Többféle
gabonát, kukoricát, takarmánynövényt, marharépát, cukorrépát stb., egy ideig
pedig lent termesztettek. A Szakajtás
leírásánál megemlítettem a szőlőtermesztést, hogy miképp függ össze a tó
keletkezésével. A Lion-kert szőlős- és gyümölcsöskertjét átvette a csicsói
földműves szövetkezet, mellette pedig kertészetet alakított ki. Itt sok
asszonyt és nyugdíjast foglalkoztattak. A kertészet vezetője Mészáros Dezső
volt (1922–1998), a vincellér pedig id. Nagy Vince (1917–1987) és Seiner József
(1951–2016). A földműves szövetkezet nemcsak teheneket és disznókat
tenyésztett, hanem tojókat is tartott, sőt a „Kövécsgödör” partján kacsákat
nevelt. Virágzó, modern gazdasági épületekkel és gépekkel (emeletes irodaházzal,
gépparkkal, asztalos- és gépészműhellyel, magtárakkal, raktárakkal, mázsaházzal,
ólakkal, istállókkal, öltözőkkel, tejcsarnokkal, pékműhellyel, borospincével,
vágóhíddal) ellátott szövetkezetté fejlődtek. A szövetkezeti tagok a tagföldek szerint
kukoricát, gabonát, lisztet, cukrot kaptak. Ünnepeken pénzbeli jutalékot, ezenkívül
még húst, bort is osztottak, a gyermekeiknek édességekből összeállított csomagot,
a nőknek nőnapon ajándékot adtak. Kirándulni vitték őket, a felnőtteket,
gyerekeket üdültették. Minden tagnak előfizették a Szabad Földműves című
hetilapot. Minden fontos építkezéshez segítséget nyújtottak, de nem csak anyagit.
A szövetkezet építőbrigádja (vezetőjük id. Bödők János volt) a szövetkezeti
épületek építésén kívül részt vett az egészségügyi központ és az orvosok
szolgálati lakásának kialakításában, az árvíz utáni építkezésekben, az iskola,
a sportpálya és az öltözők (sajnos lerombolták őket), a ravatalozó építésében,
sőt még a templomok felújításában is. Tagjainak két egyemeletes 4-4 lakásos
házat építettek a Sportutcában. Támogatták az iskolát, az iskolakonyhát, a
kultúrát, a csicsói Csemadokot, kultúrházat, a zenekarokat, tánccsoportokat,
énekkarokat, a sportolókat, kiváltképp a futballt. 1965-ben a nagy árvíz idején
a szövetkezeti tagok nem a személyes tulajdonukat mentették, hanem a közös
vagyont. Télen még most is ők végzik a hótolást, tisztítják a szennygödröket.
A szövetkezet elnökei,
akikre emlékszem: Habenicht János (ő az árvíz idején volt elnök), (ősz) Nagy
Imre, Riedlmayer János, Baráth Imre. Állatorvosa is volt a szövetkezetnek: dr.
Végh János (a telepen lakott, a bejárathoz közel, a háza még áll), hosszú ideje
és jelenleg is dr. Török Tihamér. 1976-ban egyesült négy falu, Csicsó, Füss,
Kolozsnéma és Nagykeszi földműves szövetkezete Egyesített Wilhelm Pieck EFSZ
néven, központja Csicsón volt (névadója az NDK első államelnöke volt). Ekkor
Baráth Imre volt az elnök. Kiss Ferdinánd mérnök, aki ifjú kora óta a
szövetkezetben dolgozott nyugdíjas koráig, ekkor az alelnöki tisztséget
töltötte be, 1991-től pedig, amikor szétváltak a szövetkezetek, elnöke volt a
csicsóinak.
A csicsói EFSZ
barátságban volt a koroncói, az etei és a kisbéri magyarországi szövetkezettel,
de a bábolnaiakkal is jó viszonyt ápoltak. Csehországból, Jezernicéből, Turá
Lúkaból kombájnosok jöttek segíteni az aratást. Amikor nálunk végeztek, a
csicsóiak mentek hozzájuk. Többször látogatták kölcsönösen egymást az NDK-beli
Wilhelm Pieck szövetkezet tagjaival. A
fiatalok között barátságok is szövődtek. A német szövetkezet központja
Riederben volt, és hozzá tartozott Ditfurt és Badeborn falu is (Szász-Anhalt
tartományban, Quedlinburg és Wernigerode közelében). A szövetkezet vezetője
Herr Dube volt. A barátságnak több haszna is volt. Könnyebben hozzájutottak a
jó minőségű német gépekhez, másrészt a szövetkezetünk dolgozói fegyelmet
tanulhattak az ottani emberektől (tisztaságot, pontosságot).
1990 után aztán
megkezdődött a leépülés. 1993-tól mint Csicsói Részes Mezőgazdasági Szövetkezet
(Poľnohospodárske podielnicke družstvo Čičov) működnek. 1997-ben a csicsóiakat
bekebelezte a lakszakállasi földműves szövetkezet. Az akkori vezetőségi tagok:
Nagy Géza elnök, Kiss Ferdinánd mérnök, id. Beke Gyula, ifj. Nagy Vince, ifj.
Tarcsi Miklós, id. Sárközy Dezső, id. Bódis Sándor, Kovács Károly. Azóta többen
nyugdíjba mentek, id. Beke Gyula és id. Bódis Sándor meghalt, de valószínűleg a
többiek sem tagok már. A csicsói részleg azért még működik, néhányan
Lakszakállasra járnak dolgozni, de a szövetkezet tevékenységéről már keveset
lehet tudni. Az állatokat elszállították, az épületeket kiürítették és mára erősen
romlásnak indultak.
A második
világháború után a parasztokat szövetkezetbe kényszerítették, de szorgalmas,
áldozatos munkával, nagy tapasztalattal sikeres és gyarapodó gazdaságot
építettek fel. Ezeket az eredményeket semmisítették meg az 1989 utáni változások.
Reménykedjünk, hogy mint eddig minden nehéz, kilátástalannak tűnő helyzet után,
a jövőben is képes lesz a falu népe újraéleszteni a földművelést és az
állattenyésztést. A földműves munka megbecsülést érdemel, hiszen mindannyiunkat
az táplál.
Köszönöm Kiss Nándor
mérnök úrnak, hogy átolvasta és néhány adattal kiegészítette ezt az írást.
EFSZ - Egységes Földműves Szövetkezet és Aratás
Nagy Amália, 2017.
május 7.