Az Egységes Földműves Szövetkezetről

 

Ennek a könyvnek szinte minden lapján találunk a földműves szövetkezetre való utalást. Másképp nem is lehetne, hiszen a tevékenységével a falu mindennapjait és ünnepnapjait is formálta. Mivel a könyv legtöbb témájával kapcsolatban szóba kerül, ezért nem akartam külön írásban megemlékezni róla. Már lezártnak tekintettem a könyvet, de nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy így mégsem lesz teljes.  Még az is visszatartott az írástól, hogy nem tudtam hozzá kapcsolódó anyagot, dokumentumokat szerezni, nem tudtam utánajárni a dolgoknak. Viszont a szövetkezet léte annyira átszőtte mindenki életét, hogy mindenütt beleütköztem az emlékébe. Mert mára már sajnos csak jóformán emlék maradt, noha névleg és igencsak megszűkítve még működik.

Tehát összegyűjtöttem ebben az írásban, mire emlékezem, mire emlékeztettek adatközlőim, sokszor ismételve, amit már máshol leírtam.

A Csicsói Egységes Földműves Szövetkezet (Jednotné roľnícke družstvo Číčov) 1950-ben alakult. Az ide telepített szlovákok alapították. A földet, az eszközöket, a tudást és a munkát hozzá azonban az itteni parasztok adták. Mindenüket beadták a szövetkezetbe: munkaerejüket, termőföldjeiket, igásállataikat, barmaikat, kocsijaikat, szekereiket, szerszámaikat, gépeiket (ekéket, vetőgépeket stb.), cséplőgépeiket (három cséplőgépről tudok: kettőt csicsói parasztok társulása birtokolt, egyet pedig Décsi Lajos földbirtokos), teljes műhelyfelszerelésüket (mint ifjabb Vida Lajos, akinek kovácsműhelye volt). A grófi család teljes vagyonát elkobozták. Az állatokat és a felszerelési eszközöket, amelyeket nem tudtak elhelyezni a gróftól elkobzott épületekben (Keresztmajorban, belső majorban), a parasztok istállóiba rakták. Ameddig – az 1950-es évek végén, 1960-as évek elején – fel nem építették a telepet. Az iroda az országút mellett, a belső majorban (a mai iskola helyén) egy szép, cseréptetős téglaházban volt, amely az árvíz idején menedéket nyújtott az itthon maradt tagoknak. Jól megépített szép lóistállók voltak még az udvarban, valamint kocsiszín és lovarda. A csicsói földműves szövetkezet története, a gazdaság megalapozói, dolgozói külön könyvet érdemelnének. Azért nem megalapítókat írok, mert ők, miután rájöttek, hogy a földművelés nehéz és felelősségteljes munka, és ők nem értenek hozzá, a szövetkezetesítés után rövid időn belül majdnem mindnyájan visszatértek szülőföldjükre. Az addig általuk megszerzett földek tulajdonjoga azonban az övék maradt, és leszármazottaik ma is élvezik a hasznukat. Előző könyvünkben írtam az aratásról, egyéb paraszti munkákról, a dohányfeldolgozásról. Többféle gabonát, kukoricát, takarmánynövényt, marharépát, cukorrépát stb., egy ideig pedig lent termesztettek.  A Szakajtás leírásánál megemlítettem a szőlőtermesztést, hogy miképp függ össze a tó keletkezésével. A Lion-kert szőlős- és gyümölcsöskertjét átvette a csicsói földműves szövetkezet, mellette pedig kertészetet alakított ki. Itt sok asszonyt és nyugdíjast foglalkoztattak. A kertészet vezetője Mészáros Dezső volt (1922–1998), a vincellér pedig id. Nagy Vince (1917–1987) és Seiner József (1951–2016). A földműves szövetkezet nemcsak teheneket és disznókat tenyésztett, hanem tojókat is tartott, sőt a „Kövécsgödör” partján kacsákat nevelt. Virágzó, modern gazdasági épületekkel és gépekkel (emeletes irodaházzal, gépparkkal, asztalos- és gépészműhellyel, magtárakkal, raktárakkal, mázsaházzal, ólakkal, istállókkal, öltözőkkel, tejcsarnokkal, pékműhellyel, borospincével, vágóhíddal) ellátott szövetkezetté fejlődtek. A szövetkezeti tagok a tagföldek szerint kukoricát, gabonát, lisztet, cukrot kaptak. Ünnepeken pénzbeli jutalékot, ezenkívül még húst, bort is osztottak, a gyermekeiknek édességekből összeállított csomagot, a nőknek nőnapon ajándékot adtak. Kirándulni vitték őket, a felnőtteket, gyerekeket üdültették. Minden tagnak előfizették a Szabad Földműves című hetilapot. Minden fontos építkezéshez segítséget nyújtottak, de nem csak anyagit. A szövetkezet építőbrigádja (vezetőjük id. Bödők János volt) a szövetkezeti épületek építésén kívül részt vett az egészségügyi központ és az orvosok szolgálati lakásának kialakításában, az árvíz utáni építkezésekben, az iskola, a sportpálya és az öltözők (sajnos lerombolták őket), a ravatalozó építésében, sőt még a templomok felújításában is. Tagjainak két egyemeletes 4-4 lakásos házat építettek a Sportutcában. Támogatták az iskolát, az iskolakonyhát, a kultúrát, a csicsói Csemadokot, kultúrházat, a zenekarokat, tánccsoportokat, énekkarokat, a sportolókat, kiváltképp a futballt. 1965-ben a nagy árvíz idején a szövetkezeti tagok nem a személyes tulajdonukat mentették, hanem a közös vagyont. Télen még most is ők végzik a hótolást, tisztítják a szennygödröket.

A szövetkezet elnökei, akikre emlékszem: Habenicht János (ő az árvíz idején volt elnök), (ősz) Nagy Imre, Riedlmayer János, Baráth Imre. Állatorvosa is volt a szövetkezetnek: dr. Végh János (a telepen lakott, a bejárathoz közel, a háza még áll), hosszú ideje és jelenleg is dr. Török Tihamér. 1976-ban egyesült négy falu, Csicsó, Füss, Kolozsnéma és Nagykeszi földműves szövetkezete Egyesített Wilhelm Pieck EFSZ néven, központja Csicsón volt (névadója az NDK első államelnöke volt). Ekkor Baráth Imre volt az elnök. Kiss Ferdinánd mérnök, aki ifjú kora óta a szövetkezetben dolgozott nyugdíjas koráig, ekkor az alelnöki tisztséget töltötte be, 1991-től pedig, amikor szétváltak a szövetkezetek, elnöke volt a csicsóinak.

A csicsói EFSZ barátságban volt a koroncói, az etei és a kisbéri magyarországi szövetkezettel, de a bábolnaiakkal is jó viszonyt ápoltak. Csehországból, Jezernicéből, Turá Lúkaból kombájnosok jöttek segíteni az aratást. Amikor nálunk végeztek, a csicsóiak mentek hozzájuk. Többször látogatták kölcsönösen egymást az NDK-beli Wilhelm Pieck szövetkezet tagjaival. A fiatalok között barátságok is szövődtek. A német szövetkezet központja Riederben volt, és hozzá tartozott Ditfurt és Badeborn falu is (Szász-Anhalt tartományban, Quedlinburg és Wernigerode közelében). A szövetkezet vezetője Herr Dube volt. A barátságnak több haszna is volt. Könnyebben hozzájutottak a jó minőségű német gépekhez, másrészt a szövetkezetünk dolgozói fegyelmet tanulhattak az ottani emberektől (tisztaságot, pontosságot).

1990 után aztán megkezdődött a leépülés. 1993-tól mint Csicsói Részes Mezőgazdasági Szövetkezet (Poľnohospodárske podielnicke družstvo Čičov) működnek. 1997-ben a csicsóiakat bekebelezte a lakszakállasi földműves szövetkezet. Az akkori vezetőségi tagok: Nagy Géza elnök, Kiss Ferdinánd mérnök, id. Beke Gyula, ifj. Nagy Vince, ifj. Tarcsi Miklós, id. Sárközy Dezső, id. Bódis Sándor, Kovács Károly. Azóta többen nyugdíjba mentek, id. Beke Gyula és id. Bódis Sándor meghalt, de valószínűleg a többiek sem tagok már. A csicsói részleg azért még működik, néhányan Lakszakállasra járnak dolgozni, de a szövetkezet tevékenységéről már keveset lehet tudni. Az állatokat elszállították, az épületeket kiürítették és mára erősen romlásnak indultak.

A második világháború után a parasztokat szövetkezetbe kényszerítették, de szorgalmas, áldozatos munkával, nagy tapasztalattal sikeres és gyarapodó gazdaságot építettek fel. Ezeket az eredményeket semmisítették meg az 1989 utáni változások. Reménykedjünk, hogy mint eddig minden nehéz, kilátástalannak tűnő helyzet után, a jövőben is képes lesz a falu népe újraéleszteni a földművelést és az állattenyésztést. A földműves munka megbecsülést érdemel, hiszen mindannyiunkat az táplál.

Köszönöm Kiss Nándor mérnök úrnak, hogy átolvasta és néhány adattal kiegészítette ezt az írást.

EFSZ - Egységes Földműves Szövetkezet és Aratás

Vadászok, halászok, erdészek


 

Nagy Amália, 2017. május 7.