Magyarok sorsa a II. világháború után

A hatalmak játszadozása  embertársaik sorsával:

A II. világháború után a Csehszlovák állam minden magyar nemzetiségű lakosától megvonta az állampolgárságot és háborús bűnösnek nyilvánította őket, korra, nemre való tekintet nélkül. Azután elkezdte a kitelepítésüket. A kitelepítettek között csecsemők, kiskorú gyermekek, nők, terhes anyák, idős beteg emberek – akik sokan már az utazás viszontagságaiba belehaltak, vagy a lelki fájdalomba, amiatt, hogy el kellett hagyniuk szülőföldjüket – a háborúból megtért, fogságot megjárt, fizikailag legyengült katonák - kik nem önként mentek a háborúba – voltak. Apám, aki amerikai fogságból jött meg, nem tudta, milyen szerencsés, hogy hazafelé nem fogták el és nem vitték el „málenkij robot”-ra. Voltak, akiket mint kulákokat bebörtönöztek, vagy munkatáborban, bányában dolgoztattak, elkobozták vagyonukat. Nagybátyám uránbányában dolgozott, nem saját akaratából, bár hivatalosan önként jelentkezett. 

A lakosságcsere keretében magyarországi áttelepítésre kijelölt szlovákiai magyarok listája - a keresőben adja meg a település nevét

"Hiszen ti gyűlöltök engem, és kiűztetek apám házából!", Bírák 11,7

Olvassa el az emléktáblára rótt neveket: egyik oldal és másik oldal

Az emléktábla avatásáról (meghívó)

Átadva: 2012. április 29. Faragta: Csicsói Nagy Géza. Nagy Géza két éven át gyűjtötte és faragta 268 csicsói lakos nevét, akiket 1946 és 1948 között Csehországba és Magyarországra (egy családot) telepített ki az akkori csehszlovák hatalom. Ünnepi beszédet Fehér Csaba, Nyitra megye képviselője mondott. Az emlékművet felszentelte Mózes Gyula csicsói plébános és megáldotta Lévai Attila csicsói református lelkész. Az ünnepségen felolvasták Szalainé Kovács Mária Hontalanok karácsonya című emlékezését.

1920. június 4. Megkötötték a számunkra gyászos Trianoni békeszerződést. Ezt egy második követi majd, 1947. február 10-én, a 2.világháború után.

2004. december 5. Saját nemzetünk tagadott meg minket.

A Magyar Országgyűlés április 12-ét a felvidéki kitelepítettek és deportáltak emléknapjává nyilvánította.

Amit itt el szeretnék mondani, 1946 késő őszén Csehországban, Letovicénél történt. Nem tudom a pontos körülményeket, de a lényege igaz! Nagy Miklósné Mészáros Böske (1927) nénit fiatal lányként családjával együtt telepítették ki. Így emlékezett: Megállt a vonatunk valahol, nem tudtuk, hol. Egyszer csak hallottuk, zörgetik a vagonok deszkáját: „Csicsóiak, itt vagytok, merre vagytok csicsóiak?” Aztán valaki ráismert idős Kálnoky Sándor gróf* hangjára. A továbbiakról már csak röviden beszélt Böske néni. A gróf úr ott is, és akkor is igyekezett segíteni kedves falubelijein. Leszállíttatta őket, és ahogy tudta, idővel elhelyezte őket a körülményekhez és lehetőségeihez képest legjobban, hogy együtt maradhassanak. Sajnos többet nem tudok én sem, Böske néninek nagyon fájó emlékei voltak ezekről az időkről, nem szeretett róluk beszélni. Őket első nap egy véres falú pajtába terelték, édesapjuk is Csehországban halt meg, a szülőföldtől való elszakadás miatti fájdalmában.

·      Mivel a grófi családot a 2. világháború utáni hatalom nemkívánatosnak tekintette, Letovicébe, a család morvaországi ágának birtokára költöztek. De ott is csak 1948-ig maradhattak, a kommunista puccs után szó szerint kikergették őket az országból.

Androvics Adrianna: A kitelepítés 70. évfordulójára

A 70 éves özvegy Szalai Jánosnét ki akarták telepíteni Magyarországra

A "fehér lap"

Szinte a teljes falu megkapta a "fehér lapot". Nemzetközi nyomásra azonban meg kellett szüntetni a "lakosságcserét". A csicsóiak ezen a téren szerencsések voltak. Őket már nem telepítették át erőszakkal Magyarországra. Egyetlen család - a Tárnok család - kivételével, mindegyik áttelepült család önként távozott. Nem voltak ilyen szerencsések nagyapám - a Nyitra melletti - Kismányán élő unokatestvérei: Beödők Béla, annak felesége és özvegy Zongorné Beödők Szerén, akiket családostul Bátaszékre telepítettek. A három idős ember kitelepítésük után három hónapon belül belepusztult a honvágyba.

A magyarországi kitelepítések után azonban megkezdődtek - a talán megalázóbb és szörnyűbb - csehországi kitelepítések. Egyetlen "előnyük" ezeknek az embereknek a magyarországi kitelepültekkel szemben az volt, hogy onnan - amikor rendeződtek kicsit a viszonyok Beneš halála után - könnyebben hazakerült, aki akart. És szinte mindenki visszatért szülőföldjére!

Kovács Ignácot hazabocsátották az orosz fogságból, Leningrádból - Pétervárról.

Itthon mégsem várt rá béke: mint háborús bűnösöket, egész családjával: kisgyermekeivel, terhes feleségével, öreg édesanyjával deportálták Csehországba.

Új Szó, 2007.október 8.

Maďarič szerint nem volt kitelepítés

Pozsony. Marek Maďarič kulturális miniszter, a Smer alelnöke kétségbe vonja, hogy a szlovák hatóságok a II. világháború után erővel Magyarországra telepítették át, illetve csehországi kényszermunkára deportálták a szlovákiai magyarokat. „Én azt mondom, hogy egyetlen magyart sem lakoltattak ki vagy telepítettek át Magyarországra csak azért, mert magyar volt” – jelentette ki Maďarič a szlovák közszolgálati rádió szombati politikai vitaműsorában. Szerinte az akkori lakosságcsere a csehszlovák–magyar államközi egyezmény alapján történt, és a szlovákiai magyarok közül a (fasiszta) kollaboránsok és árulók voltak áttelepítve.

Olvasói levél, Új Szó, 2007.október 18.
Hontalanok karácsonya

1946 karácsony hetében lovas kocsira pakoltak bennünket, öt testvéremet, anyámat, aki hat hónapos terhes volt, és 37 kilós apámat, aki 1945 novemberében jött haza az orosz fogságból. Emlékszem, hogy a vagonokban nagyon hideg volt és sötétség. Sokan voltunk, mindenki sírt. Délelőtt indították a szerelvényt, és csak másnap reggel értünk Morvaországba. Ott egy szétlőtt vagonba menekültünk, amelynek nem volt se ablaka, se ajtaja. Édesapám egy sorstársával begyalogolt a legközelebbi faluba, Pravicébe. Lovas kocsikkal jöttek vissza értünk, felpakoltak bennünket, és bevittek a faluba. Ott egy kirabolt házba költöztünk, amelyből szudétanémeteket költöztettek ki. Azt a karácsonyt nem felejtem el, amíg élek. Szaloncukor helyett papírba csomagolt kenyérhéjat akasztottunk a fára. Édesapám azzal vígasztalt bennünket, hogy azért ilyen szegény a karácsonyunk, mert a Jézuska nem tudja, hol lakunk. Elhittem neki, és szorgalmasan csomagoltam a kenyérhéjat a papírdarabkákba. Sok mindent meg tudnék még írni, talán egy könyvet is megtöltene. De nem ez a célom. Csupán annyi, hogy jó egészséget kívánjak a miniszter úrnak, érje meg a nyolcvanadik születésnapját, és csak a felét annak a szenvedésnek, amit a szülőföldjükről elűzöttek éltek át. Szalai Mária, Csicsó

Dokumentumok Csicsóról Bödők Zsigmond archívumából - kattintson rá

Családi dokumentumok:

Gondolatok a reszlovakizációról, hűségesküről és a szlovák iskoláról

  Minden magyar nemzetiségű Csehszlovák lakosnak, mivel a II. világháború után megfosztották őket az állampolgárságuktól, hűségnyilatkozatot kellett tenni. Azután kapták ezt a végzést, amivel ismét elismerték állampolgárságukat. Volt akitől a vagyonát kobozták el, mint Décsi Vilma "háborús bűnöstől", 46 éves hajadontól (1904-1984, nagyanyám unokahúga) - jegyzőkönyv az elkobzott vagyonról - aki mint kulák börtönben is volt, vagy Hegedűsné Nagy Eszter (1897-1969, nagyapám húga) özvegyasszonytól, akitől - mint kiderült, a jelentkezési lap (prihláška) tanúsága szerint - nem volt mit elvenni, konfliskáni. Décsi Vilmával egy sorsra jutott - akikről tudok - Mészáros Dezső (1922-1998) és Bödők József (1923-2001). (Az utolsó kép még az első Csehszlovák Köztársaság idejéből, 1932-ből származik: igazolás az állampolgárságról.)

Kimutatás tojásbeszolgáltatásról, 1948

"Kivizsgálva, hogy nevezett nem tudott több tojást leadni, de ígéri, hogy igyekezni fog 4/VII/948 Fongus" Szerencsére akkor nem volt nyelvtörvény, mert a mondat minden szavában helyesírási hiba van! Igaz, az írója szlovák nemzetiségű, így rá, lehet, hogy nem vonatkozik a törvény.

2004. december 5-én aztán azt is megértük, hogy saját nemzetünk tagadott meg minket.

Nagy Amália, 2007-2016