Helyszín: Csicsó, Felső utca 7.
Átadva: 1984. november 3-án.
Megalapítója: Csicsói Nagy Géza
Nagy Géza emlékezik: Megszólított Gőgh János bácsi, aki az akkor ráhagyott szülői házát ajánlotta fel nekem ezekkel a szavakkal: „Géza, te olyan értős ember vagy, neked adom ezt az öreg házat. Én már úgysem tudok vele mit kezdeni, csak arra kérlek, hetente szellőztesd ki.” Mivel e ház utolsó képviselője volt a faluban a népi építészetnek, kb. 150 éves korával, élve a lehetőséggel, rögtön tájházat kezdtem belőle létrehozni.
Nagy Géza első hívó szavára jöttek az emberek. Elsősorban idősebb emberek nyújtottak gyakorlati segítséget, kétkezi munkájukkal. A lakosok lelkesen felajánlották kincseiket, amivel aztán gazdagon berendezték a házat. Így lett a csicsói tájház a komáromi járásban a martosi után a 2. élő tájház, ahol évente hagyományőrző napokat szerveztek.
A tájház szobából, ún. nyitott konyhából és kamrából áll. A szobában fűtésre szolgáló kemence, a konyhában sütőkemence és rakottsparhelt áll. A kamrában szerszámokat állítottak ki. A ház végében padlásfeljáró volt, az udvarban pedig ásott gémeskút. Ezeket lebontották.
Sajnos, azóta kiderült, hogy a tájháznak nincs rendezve a tulajdonviszonya, a tulajdonosok ismeretlenek, így a tájházat sorsára hagyták!
A tájház romos, elhagyatott.
Mentsük meg!
A falu a
tájházzal él
Nehezen nyílik a rácsos kapu, csikorog a hatalmas lakatban a kulcs.
– Nicsak! Az élesztős kosár! – kiált fel Etus néni – hát ez is itt van? – Belépve azután sorra megnevezi a tárgyakat. Alkalmi kísérőnek szegődött mellénk. Nagyon jól tette. Így rögtön, helyben magyarázatot kaptam mindenre. Ilyen alkalmi szaktanácsadója garantálom mindenkinek lesz, aki felkeresi a csicsói tájházat. Hiszen bármelyik egyszerű falubeli ember el tudja mondani mit mire használtak annak idején. Nem volt még az olyan régen! Hivatalos kalauzt is könnyű találni, elég a kultúrházba beszólni, örömmel mutatják meg, mit hozott létre a falu közössége.
A szobába lépve elsőnek a bölcsőt látom meg, azután a falon a mirtuszkoszorút.
– Vajon kié lehetett?
– Nicsak! A lóca és a hidas asztal, rajta a rétesabrosz. Itt a faragott szék, ezt megnézhetik! Ez nem esik szét!
Az ablakban muskátli – talán átvészeli a telet – az ablak alatt a tulipántos láda. Az ajtó mögött, feszítőfával, ahogy illik, a rámás csizma.
– Ej, de fájintos! Ez mutatott ám a lányok lábán!
A fogason további csizmák lógnak, egy bricsesznadrágot is lelünk és egy kötényt. Etus néni ezt sem állja meg szó nélkül:
– Tedd vissza gyorsan, mert még elviszem, olyan jó klottkötény, ma már ilyet nem kapni ... És csizmahúzót sem, ehol van, ni, az ajtó mögött. Ez kéne most is, nem kínlódnék annyit a csizmámmal.
Tudom, nem szabadna, de kihúzzuk a sublót felső fiókját. Valódi kincsesláda. Nem arany, nem ezüst, ami előkerül, hanem az Etus néni lámpája. Simogatja, dédelgeti, magához öleli. Látszik, sok-sok év kedves emléke gyűlik a szívébe. Hej, de sokat is láthatott az a lámpa!
– Jaj, de jó, hogy megleltem, jaj, de jó, hogy itt leltem meg. Itt már jó helyen van. Nem vész el. Megismerem, a repedését az édesapám javította. Ezt a lámpát még az anyám kapta nászajándékba attól az uraságtól, ahol az apám volt vincellér. Ezzel világítottak, amikor a világra jöttem ... Óvatosan fogd lányom! El ne törjön ... A lányom szóra Futó Márti, a művelődési otthon alkalmazottja hallgat. Azon az estén ő volt a hivatalos kulcsfelelős.
– Nicsak, bőszárú a gatya – kutatjuk most már a második fiókot. – Ilyenben aratott a Futó nagyapád. Ez meg a hálórékli. Ugyan ki adhatta? – merül fel most már másodszor is az adakozóra vonatkozó kérdés.
A feleletért Nagy Gézához mentem. Azért hozzá, mert a tájház léte és Nagy Géza nagyon szorosan összefonódik. Az egyik a másik nélkül elképzelhetetlen.
– Itt nem rólam van szó – hárítja el a kijelentést. — Nem értem tették az emberek mindazt, amiről úgy érezték meg kell tenniük, hanem a faluért, a közösségért. Az adakozók nevét felírtuk a nagykönyvbe, nevük is, a tárgyaik is fennmaradnak.
A nagyszülők üzenete így jut el az unokákhoz. A sorban az első Gőgh János és családja, aki és akik ezt a kedves, szép házat megőrizték es erre a nemes célra kölcsönözték. Utánuk jönnek a barátok, az ismerősök, egyszerűen a falu népe, akik Nagy Géza első hívó szavára jöttek, kétkezi munkával rendezték, csinosították a tájházat ilyenné, amilyen lett. Jöttek a nyárasdi alkotótábor tagjai: Almási Róbert – ő készítette az információs táblát –, Rácz László, a dunaszerdahelyiek közül még Héger Károly, a Járási Népművelési Központ igazgatója, akitől sok erkölcsi segítséget kaptak. Gyakorlati segítséget elsősorban a falu idős emberektől: Szabó Kálmán bácsitól, Győri Lajos bácsitól, Bödők Pálnétól, Vilma nénitől, Nagyné Bödők Teri nénitől, Nagyné Vida Hermina nénitől, Győriné Jusztina nénitől kaptak. Bödők János, a tájház szomszédja, tőle kapnak villanyáramot. Anyagi és erkölcsi támogatásával egy emberként állt a tájház ügye mellé a helyi földműves szövetkezet, a pártszervezet, a helyi nemzeti bizottság. A Dunamenti Múzeum igazgatója akkor jött a biztató szóval, amikor már-már hanyatlott a lelkesedés. A néprajzosok pedig a tárgyak rendszerezését irányították. Nem került minden kiállításra, nem fért volna el. De mindent leltárba vettek, elraktározták.
A huszonnegyedik órában történt a gyűjtés. Az 1965-ös árvíz sok mindent elvitt és sok új dolgot hozott. Az elpusztult házak helyébe újak, szebbek, komfortosabbak épültek. Ez a tájház a népi építészet jó példája, szerencsésen túlélte az árvizet. Olyan helyen épült, ahová nem ment a víz. A tájház az alföldi háztípus nyugati változata. Csukott konyhából, szobából, kamrából és fészerből áll. Nádfedeles, egyszerű sátortetős, de a nádfedél alatt még megmaradt az eredeti tetőfedőanyag, a fazsindely. A ház utcai homlokzata fűrészelt függőleges deszka-homlokfal. Ablakai egyszerűek, kisméretűek. A szobában a kívülről fűtött egyenes tetejű, fekvő sárkemence, a sarokban a padka – csak a doromboló macska hiányzik róla. A konyhában a nyitott kémény alá kemencét építettek, úgyszintén rakott tűzhelyt és rakott katlant A konyhában cserépedényeket, kisebb és nagyobb mozsarakat, fasajtárt, köpülőt, tejszűrőt, vonyogót, tívőt
– a „kamin” ajtaját zárja hőtárolósan – mángorlót vagy patéllót, ismertebb nevén sulykolófát is találunk. Szinte él a ház. Minden kéznél van, csak tüzet kell rakni és lakható.
A tűzrakás is megtörtént. A falu a tájházzal él. A megnyitás óta eltelt már néhány hónap és az emberek azóta is meg-megállítják Nagy Gézát: Gyere, nézd meg, ezt a dolgot odaszántam, kell-e? Sütöttek már a tájházban hagyományos módon kenyeret, és persze kőttés vagy más néven csiripiszli is készük a kemencében.
A megnyitó ünnepi beszédéből idézek egy mondatot: „Ha kongó csendek hangulata omlik a házra, ne hagyd magára..."
A vendégkönyv tanúsága szerint ritkán marad zárva. Így van ez rendjén. Hiszen, aki adott, azért adta, aki dolgozott, azért dolgozott, hogy tárgyi, nyelvi, viseletbeli, szokásbeli kultúránkat adjuk tovább.
Csicsó, 1984. november 3.
FISTER MAGDA, Kontár Gyula fényképezett
A tájház címe: Csicsó, Felső utca 7
Etetőszék
Mázsa vagy mázsáló, kicsit "romos" állapotban és egy teljes (kattintson)
Idős Szabó
Kálmán-papa és Nagy Hajnalka
Az első hagyományőrző napok az 1980-as években
Szabó Kálmán-papa (1911-1985) és Nagy Hajnalka
Kontár Gyula (1931-1993) neves felvidéki fotóművész felvétele
Hagyományok:
Kenderfeldolgozás,kézimunka, öltözködés a XX.sz. első felében
(Csicsói) Népi ételek, főzés-sütés
Falusi képtár
Helyszín: Csicsó – kastély
Átadva: 1986. október 17.
Az ötletgazda: Csicsói Nagy Géza
1982-ben a helyi alapiskola kiköltözött a kastélyból, így az épület üresen maradt, és a vandalizmus martalékává vált. A rongálást szerettük volna visszaszorítani, újra használatba venni. Az elkövetkező években több alkalommal különféle művészeti táborok szervezésére és megvalósítására adott helyet. Az így összegyűlt anyagból jött létre az egyik torony (a belső sarokban) egy helyiségében az első falusi képtár. Létrehozásában segédkezett a Csicsói Wilhelm Pieck Egységes Földműves Szövetkezet, az ifjúsági szervezet, a helyi Csemadok, valamint a komáromi és a dunaszerdahelyi Osveta – művelődési központ szakemberei.
Miután a kastélyt visszakapta tulajdonosa, a galéria megszűnt.
Képek a kastélyról és a galériáról
