Az I. világháború, a második világháború előtt egyszerűen csak a világháború vagy „a nagy háború”, 1914-től 1918-ig tartott. Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult.
Az első világháború idején mindkét templomból elvitték a nagy harangokat. A reformátusok 1922-ben mindkét harang helyett szereztek másikat, a katolikusok csak egyet tudtak pótolni. Így most a református templomban megint három harang van, a katolikusban pedig kettő.
A Komáromi Lapok írása a katolikus hívek gyűjtéséről tudósít. Abban az időben dr. Szőke Kázmér (1877–1927) volt Csicsó és Kolozsnéma katolikus egyházközségének esperes-plébánosa.
Református dédapánk, Kollár Mihály, takácsmester a katolikus templom harangjára is adományozott. Ezért, mikor meghalt 1926-ban 70 éves korában, temetésekor tiszteletből a katolikus hívők is megkondították harangjukat. Ekkorra már pótolták nagy harangjukat.
A Komáromi Lapok 43. évfolyamának 96., 1922. augusztus 12-én megjelenő számában írták:
— Diákok Istenért és a magyar kultúráért. A Csicsón, Kolozsnémán és Komáromfüssön vakációzó végzett és tényleges fő- és középiskolai tanulók a csicsói és a kolozsnémai harangalap javára a csicsói esperes-plébános és a két község tanítóinak rendezői működésével műkedvelő előadást tartanak. Augusztus 13-án és 15-én a kolozsnémai kath. iskola, augusztus 20-án pedig a csicsói plébánia udvarán színre kerül Herczeg Ferencnek „A három testőr” c. 3 felvonásos bohózata. Szereplők: Hrotkó Anna, okleveles tanítónő, Hrotkó Julianna, Martinkovich Lajos egyetemi hallgató, Feisthammel Lajos, Vindisch Lajos, Mura Jenő, Sörös Jenő, Hrotkó Elemér és Pongrácz József, polgári iskolai tanulók, Feisthammel Valéria és Hrotkó Mária népiskolai tanulók. A sikeresnek ígérkező műkedvelői előadás elé az egész környéken nagy érdeklődéssel tekintenek.
A nevekhez:
Hrotkó Anna, Julianna, Elemér és Mária, Hrotkó Sándor csicsói katolikus kántortanító gyermekei.
Martinkovics Lajos, a Martinkovics család (a grófi birtok főerdészei, intézője voltak) tagja
Feisthammel Lajos, Kolozsnéma szülötte, felvette a Bólya nevet, jogász, költő és egyetemi tanár volt. Unokaöccse Bólya Péter orvos, író a Veréb századik lépése című kisregényében ír Kolozsnémáról, Csicsóról, gyermekkoráról.
A kolozsnémai Mura családból származik Varga Pista bácsi, akinek a nagyapja Mura Kálmán, hajós volt. Feleséget pedig a szerbiai Óbecséről hozott, Deák Amáliát. Varga Pista bácsi emlékei a hírmondóban és a könyvünkben is megjelentek.
Sörös Jenő bizonyára csicsói volt.
Vindisch Lajos valószínűleg itt vakációzott. A Vindisch család leírásában szenátor, polgármester, történelmi könyvek írója, orvosok szerepelnek.
Az első világháború áldozatainak emléktáblája a csicsói temetőben.
Egy padláson porosodó kép története
Egy szép, kellemes,
szeptemberi estére meghívást kaptam Décsi Laci bácsihoz. Előzőleg a telefonban
azt mondta, mutatni akar nekem egy régi képet édesapjáról. Én örömmel tettem
eleget a meghívásnak már csak azért is, mert nagyon szívesen hallgatom Laci
bácsi történeteit és élménybeszámolóit.
El is kezdte a mondandóját, mesélt és beszélt a régi időkről. Közben
felesége, Mártika néni is megjelent a képpel és egy kis finom szilvapálinkával,
sütivel és hazai borocskával. A kép 1915-ből származott, amikor is az édesapa,
id. Décsi László hazaérkezett a háborúból. A bácsi 1890. január 14-én született
Csicsón és itt is halt meg 1970. február 16-án. A
fotó készítésekor 25 éves volt és a monarchiabéli katonaruhát viselte. A képen
láthatók még II. Vilmos német császár és Ferenc József, az Osztrák–Magyar
Monarchia császára. A hímzés, igaz, kissé megfakult,
de még szépen kivehetők a magyar zászló színei: a piros, fehér, zöld. Mesélőm
elmondta, hogy édesapja tüzérként harcolt az I. világháborúban az úgynevezett
közös hadseregben, ahol mindenféle náció megfordult, de a vezényszó német volt.
De harcolt az orosz fronton is és Lengyelországban, Lemberg (Lwów, ma Ukrajnához tartozik, ukrán neve Lviv, orosz neve Lvov) környékén. Testvére, Károly szintén
frontharcos volt, ő később még olasz fogságba is esett. Leszerelésük után már
nem voltak többé katonák. Míg beszélgettünk, több régi katonafotó is előkerült,
amelyeken egy régi bunker bejárata volt látható és a frontra küldött katonák.
Sőt, Laci bácsi meglepett egy régi bakanótával is, ott, helyben elő is adta.
„Ha kimegyek a Doberdói harctérre…” nótát kezdte énekelni, de talán az ő
meglepődése még nagyobb volt, amikor a második sor után bekapcsolódtam a
nótázásba. Ráadásként még a nóta második versszakát is elénekeltem. Nagy volt
tehát a meglepetés, hogy én, egy fiatalabb korosztálybéli, ismerek egy ilyen
régi nótát. Kérdezte is rögvest, hogy ugyan már, hol hallottam és tanultam meg
ezt a dalt. Ekkor átvettem a mesélő szerepét és elmondtam, hogy Bödők Zsiga
barátom valamikor a 80-as évek közepén, amikor a csillagásztáborokat szervezte
és vezette, este a tábortűz mellett népdalokat énekelt velünk. Miután
mindketten megörvendeztettük egymást egy szép történettel, elbúcsúztam azzal,
hogy még biztos találkozni fogunk, mert egy ilyen beszélgetésnek mindig van
mondanivalója.
Csicsó, 2014. szeptember 25. Androvics Adriann
A hímzett kép II. Vilmos német
császár és Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia császárának
és királyának színes képét foglalja magában, valamint id. Décsi László fekete-fehér
fényképét. 
Décsi László levele öccséhez, Décsi Lajoshoz
Szeretettel
Décsi Lajosnak
31 hon.gy.ezred V .menet-
század 1 szakasz
Tornaterem
Veszprém
Pozsony 914, XI/22-én
Kedves öcsém Lajos!
Írott lapodat
megkaptam és hazulról is
kaptam csomagot, és neked egy fényképedet
küldött az Ágneska. Ez az én fényképem nagyon
rossz, de már nem akartam visszaadni
a fényképésznek. Tedd el emlékbe mert
ha elmész tudja Isten látjuk-e egymást
többet. Már alighanem nekem is el kell
menni. Most már a Jóisten óvjon meg minden
bajtól és jó egészséget kíván szerető
bátyád a sírig. Laczi Isten veled és velem.
Id. Décsi László
(1890–1970)
Décsi Lajos (1897–1983)
Csicsó
Csicsó
Nagynéném férje, Mészáros Kálmán (1892–1974), kedves „báttya” – így hívtuk mi, gyerekek, megsebesült az első
világháborúban. Egy repesz szétroncsolta a bal könyökét. Rokkant lett,
leszerelték, hazakerült. Sebesüléséről úgy beszélt mindig, mint élete
legnagyobb szerencséjéről, mert így kikerült a borzalmas öldöklésből. Segélyt
nem kapott. A mai tűzoltószertár helyén volt a községháza, benne kis könyvtár.
Itt lett könyvtáros. Idős korában pedig a „JRD” szőlőjében dolgozott a többi
öreggel.
Nem volt ilyen
„szerencséje” Kálmán bácsi barátjának és osztálytársának, Tárnok Edének. Ő
fiatal tanító volt (de nem Csicsón tanított). A
háború első éveiben ölték meg.
Szinte minden családnak
volt halottja vagy sebesültje. Nagyapámnak bátyja, nagyanyámnak két unokabátyja
is odaveszett.
Fél Kálmán református lelkész, aki szintén odaveszett
a nagy háborúban.
Egy háborús árva síremléke
a csicsói temetőben:
Itt nyugszik Istenben elhunyt
ifj.
Gulyás Imre
Megh. 1919. 9 éves
korában
Várta apját a
csatából, de hiába várta.
Elment hozzá, hogy
mért nem jő, a hősök honába.
------
Kettőt gyászola bús özvegy míg az évek múlnak.
A hős hitves és
kisfiuk égben találkoznak.
------
Tietek a béke,
nyugalom,
Enyém a könny,
fájdalom.
------
Emlékteket sírig őrzi a hitves és anya.
Soha nem látott nagyapám emlékének…
100 év távlatából szeretném nagyapám emlékét felidézni egy-két sorban, ahogyan nagyanyámtól hallottam. Az első világháború kitörésekor – mint általában a háborúk, ez is értelmetlen és kegyetlen volt – sorban jöttek a katonai behívók a fiatalemberek részére. Így az én nagyapámnak, Kovács Ignácnak (1892–1915?) is mennie kellett. Édesapámat, aki még egyéves sem volt, itt kellett hagynia, valamint a feleségét és a faluját is. Akkor még nem lehetett tudni, mikor látja őket viszont, vagy a legrosszabbat, hogy soha többé. Sajnos az én nagyapám soha nem jött haza. Hiába várta a nagyanyám és a fia, az én édesapám.
Nagyanyám mesélte, ahogy nőtt a fia, folyton azt kérdezte, mikor jön haza az apa. Nem jött, de még hírt sem kaptak róla, hiába kerestette őt a nagyanyám a Vöröskereszten keresztül a háború után. Nagyon nehezen éltek sokáig, segélyt sem kaptak, egyedül nevelte az édesapámat. Elbeszéléséből tudom, hogy aratáskor félrészességet vállalt. Úgy kellett dolgoznia, mint a férfiaknak, csak a zsákolást csinálták meg helyette. Sokat dolgozott a gazdáknál, mosást, meszelést vállalt, csakhogy a fia, az én apám, semmiben ne érezzen hiányt.
Később tudott venni egy kis házat, amelyben már mi, unokák is nevelkedtünk. Most, hogy már én is jól a koromban vagyok, elnézegetem a nagyanyám régi megsárgult papírjait, melyeken a háza adásvételi szerződése van, annyi idegen nevet olvasok, akik már rég nem élnek, akiktől a nagyanyám darabokban vett meg földet, ahogy mondta: egy kis búzának, kukoricának, meg krumplinak, amiből élni tudtak.
Ebben az internetes, mobilos világban hihetetlennek tűnnek ezek az életformák, de így volt és nagyon is igaz volt. Az én nagyanyám, Kovács Ignácné (1893–1983), sokaknak a Kántor Eszter nénije.
Csicsó, 2014. augusztus 12. Szalai Mária
Miután 1918. október 28-án kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot, majd a magyar hadügyminiszter december 6-án elrendelte a Felvidék kiürítését, 1918 decemberétől fokozatosan a csehszlovák reguláris alakulatok ellenőrzése alá került a Felvidék, így községünk, Csicsó is.
Az első világháború máig ható következménye 1920. június 4. Megkötötték a számunkra gyászos Trianoni békeszerződést, ebben szabták meg az új határokat. Ezt a második követi majd, a 2. világháború után.
Több magyarországi lap írt 1926-ban augusztusi számukban arról, hogy A Felvidék magyar papjait kiüldözik a csehek. Magyarország, 1926. augusztus, 33. évfolyam, 174. szám: A Népszövetség elé kerül a felvidéki magyarok tömeges kiutasításának ügye. A magyar kormány egyelőre nem léphet közbe. Szentiványi Józsefnek, a felvidéki magyar párt elnökének Dérer, volt szlovenszkói teljhatalmú miniszterrel közösen készült és a csehszlovák parlamentben már elfogadott állampolgársági törvényjavaslata a közeljövőben érvénybe lép. A törvény rendelkezései párezer olyan magyarnak biztosítják a csehszlovák állampolgárságot, akik feje fölött a cseh megszállás óta állandóan ott lógott a kiutasítás veszélye. Amilyen örömmel üdvözölték Dérer és Szentiványi javaslatának törvényerőre emelkedését, éppen olyan megdöbbenést keltett a Felvidéken az a tény, hogy a közigazgattatási hatóságok visszaélve azzal a lehetőséggel, hogy a lex (törvény) Dérer—Szentiványi életbelépésének napjáig korlátlanul rendelkezhetnek azokkal a felvidéki lakosokkal, akik a régi felfogás szerint „idegen” állampolgároknak tekintendők, egymásután nyúlnak a kiutasítás fegyveréhez. A legnagyobb feltűnést Szőke Kázmér dr. csicsói plébános kiutasítása keltette. Szőke Kázmér dr. huszonnyolc év óta tartózkodik Szlovenszkó területén. Tehát az új illetőségi törvény, mely 21 esztendőben szabja meg azt a határt, melyen túl egyáltalán nem törődik a felvidéki lakosok illetőségének kérdésével, —minden további nélkül hatályba lépteti Szőke Kázmér csehszlovák állampolgárságát. Csakhogy a Lex Dérer—Szentiványi még nem lépett életbe. Szőke Kázmér dr.-nak az utóbbi két évben igen sok kellemetlensége volt az iskolaügyi referátussal, mely azzal vádolta, hogy tanítói működése államellenes, és a komáromi járási főnökséggel, mely a Skolski Referát állásfoglalása után indulva, a szó szoros értelmében nap-nap mellett zaklatta a csicsói esperes-plébánost. Szőke Kázmér a képtelennél képtelenebb vádak ellenére is megtarthatta eddig pozícióját, most azonban pár héttel az illetőségi törvény életbelépése előtt, mely végleg rendezte volna állampolgárságát, váratlanul megkapta a kiutasító végzést, mely szerint harminc napon belül el kell hagynia a köztársaság területét. A felvidéki magyar párt a legújabb sérelmek ügyében panasszal fordult a csehszlovák kormánykörökhöz, de a múlt tapasztalatai szerint ezek a panaszok kevés sikerre nyújtanak reményt. Erre az esetre számítva, a magyar párt máris úgy döntött, hogy ismét panasszal fordul a Nemzetek Szövetségéhez.
• Dr. Szőke Kázmér (1877, Eger–1927, Csicsó) volt Csicsó és Kolozsnéma katolikus egyházközségének esperes-plébánosa.
• Nemzetek Szövetsége – A szövetséges hatalmak kezdeményezésére 1919. június 28-án alakult meg. Magyarország 1922. augusztus 22-én kérte felvételét, 1923-ban már 53 ország volt tagja a szervezetnek. A Népszövetség székháza Genfben volt, két legfőbb szerve a Közgyűlés és a Tanács. Formailag a második világháború alatt is létezett a Népszövetség, megszűnését az ENSZ megalakulásakor 1945-ben jelentették be.
