Régi dicsőségeink - kosárfonás, kézművesség!

Most olyan foglalkozásról szeretnék írni, mely valaha nagyon divatos tevékenység volt a faluban, sokan művelték, de sajnos kihalóban van ez is, mint oly sok más régi mesterség.  Ez a foglalatosság a kosárfonás művészete.

A kosárfonás a fa megmunkálásának egyik legősibb szerkezeti formája. Története a legrégibb időkig nyúlik vissza és valamilyen formában – az alapanyagtól függően – szinte minden népnél előfordul. Az ember a természet megfigyelése közben ébredt rá a kosárfonás titkaira, tanítómestere többek között a fészekrakó madárvilág is lehetett. A Csallóköz földrajzi és éghajlati viszonya kiválóan alkalmas a fűz termesztésére. A Duna árterületei és a mocsaras nádasok mente természetes otthont biztosítanak a vadon termő, szinte erdőséget alkotó füzeseknek. 

A fűzfafélék családja igen régi, de géncentruma Közép-Európa és Belső-Ázsia, főleg a Himalája vidéke, tehát az a hely, ahol a magyarság mozgott.

Valaha a falunkban a kosárkészítés virágzó kézműipar volt. (Aranyvesszős: Alsó falunál a Duna töltése melletti füzes kiváló alapanyagot szolgáltatott) De nálunk is bekövetkezett az a folyamat, hogy feledésbe merült ez a nemzetközi mesterség, melyet valaha a magyarok fejlesztettek művészi fokra. Sajnos manapság a gépkocsival külföldre utazók akarva-akaratlanul megállnak az utak mentén letelepedett kosárárusoknál, és itt vesznek fonott piaci karkosarat, piknikkosarat, ruháskosarat, mózeskosarat, kandallókosarat, kenyértartó kosarat, hulladéktartó kosarat, tálcát vagy virágkosarat. Miért tesszük ezt, amikor elvben mi is előállíthatnánk ezeket a termékeket? Nem kell hozzá más, csak jól megválasztott anyag, erős kezek és egy kis fantázia.

Amikor legutóbb ott jártam Szabó Öcsi bácsinál, többek között arról is faggattam, hogy ő hogyan készítette a kosarakat. Elmondása szerint ez a mesterség nem igényel nagyobb tudást, csak meg kell keresni a jó vesszőt, „finomat”, ahogy ő mondta, melyen nincsen ág és nem törékeny. Általában ő fűzfával dolgozott, mert szerinte is ez a legjobb alapanyag, bár lehet mindenből fonni, ami jól hajlik.  A kosárfonás titkait apósától Szász Gyulától leste el.

Egy jó kosarat kb. 2 óra leforgása alatt el lehet készíteni. Először is az alját, vagyis fenekét kell megcsinálni, aztán a vezérkarókat (szárát) kell meghagyni, utána jöhet a vessző, mellyel már tulajdonképpen fonjuk a kosarat. A legvégén kerül rá a fül.  A faluban többen is fontak kosarakat, főleg a téli időszakban. Emlékszem unokanagybátyámtól Boros Mihálytól mindig kaptunk karácsonyra egy szép kosarat. A maradék gyűrűvesszőből meg egy udvarseprűt készített nekünk. Utóbbi készítését már a fiaim is kipróbálták. Akkoriban az ügyes kezű férfiak sorban gyártották a tyúkborítót, méhkast, lisztes szakajtót, babos kosarat, fáskast. Ma már Öcsi bácsi egészsége nem engedi meg, hogy kosarat fonjon, de a faluban még egypáran űzik ezt a mesterséget.  Például Csicsay Kálmántól tudtam meg egy titkot, mely szerint a kenyérkosárhoz megfőzik a vesszőt és lehúzzák a külső héját. Fél Pál is foglalkozott kosarakkal, ő a megfelelő alapanyag megszerzése végett fűzfákat is telepített a szántóföldje mellé. Nagyon szép kosarakat és egyebeket font, még idős korában is Barthalos Lajos bácsi, aki érdeklődő unokáját is bevezette e tevékenység rejtelmeibe, és aki szinte művészi fokra fejlesztette azt. A kosárfonásnak szerintem van jövője.  A műanyag szatyrok ideje lassan lejár. Az ember természetszerűleg vágyik természetes alapanyagú, praktikus és szép tárgyakra. A munkanélküliséget is lehet csökkenteni oly módon, hogy teret engedünk az ilyen foglalatosságnak. Természetesen ehhez az is kell, hogy óvjuk fűzfáinkat, telepítsünk minél többet a határi utak mentén, mert sajnos ez a fafajta is, mint a többi őshonos fa, kipusztulóban van.

Folytatása következik.

2013. november 26.    Androvics Adrianna

Itt szeretnénk megjegyezni, hogy asszonyaink egyik kitűnő jövedelemforrása volt az 1950-es, 1960-as években, 1970-es évek elején a szatyorkészítés. Télen kukoricacsuhéból –sustyából  kisebb-nagyobb füles szatyrokat, de lábtörlőket is fontak.

De fontak szalmából is, legtöbbször köteges rozsszalmából.

Fűzfavesszővel, hánccsal, gyékénnyel fűzték.

Ifjú tehetségek bemutatkozása

2014. március 28-án néhány csicsói ifjú alkotásaiból nyílt kiállítás a volt református iskola nagyobbik termében. Sárközy Angelika, Németh Anett és leánya, Emese, Chyský Roland, Kósa Lóránt és Bugyi Attila, valamint Gőgh Viktor és Kasnyík Eszter (ők nem csicsóiak) jóvoltából csodálatos ékszereket, gyöngyből, drótból, bőrből készült tárgyakat, fotókat, vadászkéseket, grafikákat, árnyékképeket láthatott az odalátogató közönség.

Kasnyík Eszter csomózástechnikával készített munkáit, makraméit, Gőgh Viktor pedig grafikáit és gyöngyből készült ünnepi díszeit hozta el bemutatni Csicsóra.

A többi alkotó csicsói fiatal volt. Így vallanak magukról:

Sárközy Angelika – gyöngyök és árnyékfiligránok. „Már gyermekkorom óta érdekelnek a kézművességgel kapcsolatos dolgok. Festettem, kötöttem, és mikor édesanyámtól gyöngyöket kaptam, naphosszat el tudtam velük játszani. Sosem gondoltam volna, hogy komolyabban fogok majd ezzel foglalkozni. A lányom kezdett el gyöngyfűző körre járni, és kölcsönkapott könyvekből kimásoltam azokat az oldalakat, amelyek megragadták a tekintetemet. Annyira megtetszett, hogy szinte napi tevékenységemmé vált. Mára, bár nem teljes mértékben, a csillogó gyöngyöket felváltotta a drótékszerek készítése. Immár 5 éve alkotok. Egyetlen napom sem telik el úgy, hogy ne készítenék valamit. Nem tudok és nem is szándékozom egyforma ékszereket készíteni. Szeretném, ha ékszereim egyéniséget adnának viselőiknek. Abban reménykedem, hogy munkám meggyönyörködteti és elvarázsolja az embereket, és hogy olyan szeretettel viselik majd őket, amilyen szeretettel én készítettem.”

Németh Anett – sujtásos ékszerek. „Csicsón élek már lassan 30 éve. Egészen gyermekkorom óta foglalkoztat a hímzés. Édesanyám is szeretett hímezni. Ő adta először a kezembe a tűt és a hímzőfonalat. Mellette tanultam meg a keresztszemes hímzés fortélyait. Első terítőim, képeim mind a házat díszítették. Idővel azonban a terítőkészítés elmaradt, helyette a képeken kívül hímzett képeslapokat, tűpárnákat, mobil- és szemüvegtartókat és más apróságokat készítek, amelyekhez filcet, papírt, gyöngyöket, flittereket használok alapanyagként. Nem is olyan régen a világhálón ismertem meg a sujtástechnikát, és elsőre elvarázsolt. Elkészítettem első sujtászsinór-ékszeremet, egy fülbevalót. Lassan szenvedélyemmé vált az ékszerkészítés, mindig új és új ötletek jutnak eszembe, igyekszem őket »zsinórba önteni« és elkápráztatni velük az embereket.”

Chyský Roland – bőrdíszművek. 1987-ben született Komáromban. Jelenleg Csicsón él és Bécsben dolgozik. Az alapiskola elvégzése után Komáromban tanult tovább az Ipari Középiskolában „technikai-informatikai szolgáltatások a gépészetben” szakon. A középiskola sikeres elvégzése után tanulmányait Budapesten folytatta a Schola Europa Akadémián, ott sajtótechnikusként végzett. A bőrművesség az akadémia óta kezdte érdekelni, ott az egyik évfolyamtársának ez volt a hobbija. Azóta gyűjtögeti azokat a szerszámokat és ötletmerítő könyveket, amelyek eme szép szakmával kapcsolatosak. Itt kiállított tárgyait maga és barátai örömére készítette. Nagyon érdeklődik még az ősmagyar kultúra iránt. 

Barátjával, az itt szintén kiállító késkészítővel, Kósa Lóránttal 2012-ben részt vettek a Nagy-Kurultáj vagy röviden Kurultáj elnevezésű magyar hagyományőrző rendezvényen, amelyre kétévenként kerül sor Bugacon.

Bugyi Attila – fotók. 1995-ben született. A Róth Gyula Erdészeti és Faipari Szakközépiskolában érettségizett. Iskolaválasztásában nyilván természetszeretete is közrejátszott. A természetben készített fotói erről tanúskodnak. Nekem a gyönyörű képein kívül a fotók frappáns címezése is nagyon tetszett. Művészi hajlamát volt kitől örökölnie, hiszen az ő nagyapja Nagy Géza fafaragó. Édesanyjának, Nagy Deniszának pedig virágüzlete van, és ott maga köti a szép és ízléses csokrokat, de itt kapható a csicsói díszműves fiatalok alkotásaiból jó néhány.

A kiállítást a Csallóköz, Csilizköz és Csicsó Hagyományaiért és Kultúrájáért Közhasznú Társaság szervezte és bonyolította le.

Nagy Amália, Csicsó, 2014. március

Sárközy Angelika – gyöngyök és árnyékfiligránok

Németh Anett – sujtásos ékszerek

Chyský Roland – bőrdíszművek és

Kósa Lóránt – kések

Bugyi Attila – fotó

A csicsói lányok, asszonyok minden időben kézimunkáztak. A kézimunkáknak szinte minden fajtáját kipróbálták, tanfolyamokon tanulták. Munkájukat a faluban sokszor bemutatták kiállításokon.

Napjainkban kézimunkázók közül kiemelném Cseh Terikét. Nemcsak terítőket hímez, hanem kérésre ünneplőruhákat is díszít kézimunkájával, valamint díszszalagokat fest.

Az 1940-es Háziipari tanfolyam résztvevői.

Fentről lefelé és balról jobbra: Bödők Etelka, Kollár Gizella, Bödők Hermina, Szabó Malvin, Szűcs Lenke, kis Fél Mariska.

Papp Hermina, Szép Etus, Nagy Juszti, Décsi Hermina-Micus, Fél Ilonka, Tárnok Lenke.

Nagy Gézán kívül még több tehetséges fafaragója van a falunak. Név szerint nem akarom őket említeni, nem szeretnék kihagyni senkit. Egyiküket mégis megnevezem, ifjú Nemes Pálnak nemcsak hobbija, hanem hivatása is a fafaragás. Idős Fehérváry Sándor (1919–2004) asztalos pedig már akkor készített fából dísztárgyakat, mikor még csak kevés ember foglalkozott hasonlóval a faluban.

Szabó Julianna és ifjú Bognár Gyula pedig a szülőfalunkról készült és a világhálón közzétett, szebbnél szebb képeikkel és videójukkal örvendeztetik meg falunk lakosait és a tőlünk elszármazókat.

Nagy Amália, 2017 májusa