Emlékeim
esküvőkről, lakodalmakról
Távol áll tőlem írni az ismerkedésről, eljegyzésről, esküvőről,
lakodalomról, mégis elhatároztam magam, hogy lejegyzem gondolataimat a témáról.
Szüleim keveset beszéltek arról, hogyan jutottak el a házasságig. Gyermekkoruktól
ismerték egymást, egy utcában laktak, apám húga édesanyám barátnője és
iskolatársa volt. Nekik, kettejüknek akkor azonban még más volt a baráti körük.
Édesanyámnak már nem éltek a szülei, mikor a szövetkezetben kezdett dolgozni,
ahol apám csoportvezető volt. Ekkor figyeltek fel egymásra. Miután
összeházasodtak, jóban-rosszban összetartottak édesapám haláláig – sajnos korán
halt meg.
Édesanyám
sok régi történetet mesélt nekem, de esküvőkről, lakodalmakról keveset beszélt.
Azért tudom, hogy anyai nagyanyám, Kollár Mária, nagyapámtól, Bödők Páltól nem
jegygyűrűt kapott, hanem jegykendőt. 1904. április 4-én, egy hétfői napon
házasodtak össze. Akkoriban a vőlegény menyasszonyának jegykendőt adott. Ezt a
kendőt nem hordták, csak nagyon ritka alkalomkor. A sifonérban (a fehérneműk,
ágyneműk tárolására használatos fiókos szekrényben) őrizték. Nagyanyám
nagyapámtól feketével szegélyezett, szürke selyemkendőt kapott jegyajándékba.
Kívánsága szerint ebben temették el. Az ünneplő ruha színe fekete volt, a
menyasszonyok ruhája szürke vagy zöld színű volt. Azért már akkoriban is
öltöztek falunkban is polgáriasan, voltak fehérruhás menyasszonyok, vagy
legalább fátyol, mirtuszkoszorú volt a fejükön. Mivel a fehér ruhát semmilyen
más alkalommal nem tudták viselni, ezért csak a gazdagabbak engedhették meg
maguknak. Ezeket a ruhákat később befestették sötétebb színűre, de egy ideig
még párszor kölcsön adták. Nagynéném, Bödők Mária 1941-ben ment férjhez
Mészáros Kálmánhoz, ruháját több alkalommal kölcsönözte, majd sötétzöldre
festette és átszabta. Ezt a ruháját még én is láttam, idős koráig hordta. Végül
szétszedte a már átalakított, befestett menyasszonyi ruhát és díszpárna-huzatot
varrt belőle. Azt a díszpárnát mi örököltük, és a 2000-es évek elején cseréltük
csak le a huzatot róla. A párna eleje, a virágmintás gobelin maradt.
A képen: Bödők
Mariska (1905-1977) esküvője, 1941-ben. A vőlegény Mészáros Kálmán. Esküvői
menet az Árokháton, a kaszárnyában levő községi hivatalba. Vőfély Bödők Géza,
első koszorúslány Papp Hermina.
Édesanyám menyasszonyi kosztümje is sokáig megvolt.
Blúzát a mai napig nővérem őrzi. Édesapám vőlegény-öltönye
át lett női nadrágkosztümnek szabva. Rövid ideig nővérem hordta, de aztán én
hordtam. Még mindig megvan a nadrág, a zakó, sőt a mellény is, mert a mellényt
is hordtam.
A menyasszonyok csokrot kaptak
vőlegényüktől, természetesen kerti virágokból állították össze rokon leányok,
asszonyok. Ha leányanya ment férjhez, sem fátylat, sem mirtuszkoszorút nem
viselhetett, sem virágcsokra nem lehetett. Úgy mondták: csokornak ott van a gyermeke,
a mirtusz pedig a tisztaság, szeretet és megértés
jelképe, a Boldogságos Szűz Mária virága (katolikusoknál). A
menyasszonyi ruha
nem lehetett
kihívó, zárt volt a nyakánál, takarta a vállat.
Apai nagyanyám, Bödők Ilona már jegygyűrűt kapott nagyapámtól, Nagy
Elektől, de neki magának nem volt gyűrűje. Ezt a gyűrűt apám, mint legidősebb
gyermek adta tovább anyámnak. Gyűrűje apámnak sem volt. Apai nagyszüleim
házasságkötése (1917-ben) különlegesnek számított. Szigorú törvény szabta meg,
hogy a jegyespárt három vasárnapon keresztül az istentiszteleten vagy a misén
ki kellett hirdetni a templomban. A kihirdetés (banna) annak a közzététele volt, hogy bizonyos személyek
házasságra készülnek lépni. Célja a törvényellenes vagy érvénytelen házasságok
megakadályozása volt. Három héten át bárki szólhatott a házasságkötés ellen. A
jegyespár pedig lelki oktatásban részesült, felkészítették őket a házasságra. Nagyanyámat,
egy nagygazda árváját, akinek anyja is tehetős volt, nagygazdának szánták, nem
nagyapámnak, hiszen ő csak kisgazda és bognár volt. Nagyanyám sok évig
ellenállt, mígnem 26 éves korára rendkívüli lépésre szánta el magát
nagyapámmal. Benne voltak a korban, nagyapám már 29 éves volt, az ábrándozás
helyett a tettek mezejére kellett lépniük. 1917 karácsony második ünnepén,
istentisztelet után
nagyanyám nem haza, az anyjához ment, hanem
nagyapámmal tartott az ő házukba. Ott is maradt. Így dédanyámnak már bele
kellett egyezni a házasságba. Még aznap felmentést kértek a kihirdetési
kötelesség alól, meg is kapták. Így ők diszpenzációval (felmentéssel) esküdtek
harmadnapon, december 28-án, pénteken. Apám, Nagy Imre elsőszülöttként jött a
világra, 1919-ben, ez bizonyítja,
hogy nem korai gyermekáldás miatt kellett
olyan hirtelen összeházasodniuk. A képen
nagyapám húga, Nagy Eszter (1897-1969) és Hegedűs István esküvőjükön, 1920
előtt.
Szüleim, Nagy Imre és Bödők Terézia 1956. március 24-én, szombati
napon esküdtek. Nővérem pedig már novemberben megszületett, a falu nagy
megrökönyödésére. Otthonszülés volt, mindhárman otthon születtünk Décsiné Etel
néni szülésznő és Snoha
Štefan
doktor úr segédletével. Még az orvost, Snoha doktor urat
is sokan megkérdezték, hogy tényleg koraszülött-e a kisleány vagy „előre lett”.
A doktor úr mindenkinek elmondta, hogy a csecsemő nem egészen 7 hónapra
született, sajnos még nincs teljesen kifejlődve. Viszont ő, az orvos úgy ítélte
meg, hogy koraszülött létére nagyon életrevaló, szülei, anyja gondoskodása
kedvezőbb lesz, mintha kórházban inkubátorba tennék. Azért a biztonság kedvéért
szüleim másnap elhívták Mikes tiszteletes urat, hogy otthon keresztelje meg a
kis Hajnalkát. Az otthoni keresztelő újabb fejtörést okozott a faluban. Aztán lenyugodtak
a kedélyek.
A háború utáni években, az 1940-es és 1950-es években még
nagy volt a szegénység. Ezekben az időkben megint sokan nem fehér menyasszonyi
ruhában esküdtek, hanem kosztümben. Édesanyámnak is kosztümje volt, kis
fátyollal, kesztyűvel kiegészítve, édesapámnak az öltönyén kitűző ékeskedett,
kezén fehér kesztyű, ahogy kell. A menyasszonyi csokor azonban 1956 márciusában
nagy gondot okozott. Apám sehol a környéken nem tudott élő virágot venni. Így
édesanyámnak szép, selyemből és bársonyból készült a menyasszonyi csokra. A
vőlegény kitűzőket is készíttetett, sőt kis fátyolos koszorú is készült a
menyasszonynak.
A képen szüleim,
Bödők Terézia és Nagy Imre, 1956-ban.
Kelengyéje (stafírungja) minden leánynak volt. Még a
szegényebbjének is. Ezt már születésük után kezdték gyűjteni a gondos anyák.
Még nekem is volt, noha sejtettük, hogy soha nem megyek férjhez. Mikor
beköltöztem a lakásomba, hálás szívvel gondoltam édesanyámra. Voltak paplanjaim,
párnáim, ágyneműim, törülközőim, konyharuháim, abroszaim, sőt, alsóneműim, mert
azok is részei a stafírungnak, voltak főzőedényeim, ebédszervizem, poharaim,
evőeszközeim. Fel sem tudom sorolni, mi mindent gyűjtött nekem össze édesanyám
a hosszú évek során. Persze voltak szegényebb és gazdagabb kelengyék. Ahogy
nászajándékok is, de mindegyik az ifjú pár háztartását gazdagította. Emlékszem
a már említett nagynéném több mint 30 éves mázas, virágokkal díszített
vizeskannájára. Unokanővérétől, Kustyánné Kollár Etel nénitől kapta
nászajándékul 1941-ben. Nagy becsben tartotta.
Az udvarlásnak is megvolt a menetrendje.
A legények a leányos házhoz kedden, csütörtökön,
szombaton és vasárnap jártak. Módja volt az udvarló fogadásának,
vagy ha nem szívesen fogadták, akkor jelekkel azt is tudomására hozták a
kérőnek.
Életemben három, számomra nevezetes esküvőn és az utána következő lakodalomban vettem részt még gyermekként. Mindhármat a falunkban tartották, unokatestvéreim házasodtak. A rokonok, ismerősök szép értesítőt kaptak az esküvő időpontjáról és helyszínéről. Falunkban ezekben az időkben már többnyire szombaton tartották az esküvőt és utána a lakodalmat. Régebben más napokon is gyakrabban kötöttek házasságot, pénteken csak kivételesen, mint apai nagyszüleim. Akiket a lakodalomba is meghívtak, azokat erről az értesítő melletti kis kártyán tudatták. A postásnak sok dolga akadt az értesítők kihordásával, aztán meg a gratulációk kézbesítésével. A közeli rokonokat a menyasszony és a vőlegény személyesen is meghívta. A meghívást semmilyen okból nem illett visszautasítani.
A képen: Bödők
Gizike és Sloboda László esküvői menete, Alsó utca, 1968. Vőfély Bödők Géza,
koszorús leányok: Décsi Klárika, Sloboda Mari, Domonkos Edit, Bödők Lenke, és a
többi unokahúg.
Nekem a legemlékezetesebb esküvő a három közül az első volt, Bödők
Gizike és Sloboda László esküvője és lakodalma. 9 éves voltam. A lakodalmat a
menyasszony szüleinek a házában tartották az utcánkban, az Alsó utcában. Így a
készülődés is a szemünk előtt zajlott. Nagy volt a sürgés-forgás. Már egy
héttel az esemény előtt a rokonok, meghívottak hordták össze a sütés-főzéshez a
hozzávalókat: rántani való csibéket, tyúkokat, kakasokat (ezekből van a
legfinomabb leves), lisztet, tojást, cukrot, fűszereket stb., de tálakat,
tányérokat, poharakat, evőeszközöket is. Nem is tudom felsorolni. Nekikezdtek a
levestészta, tarhonya, aprósütemények készítésének, aztán a sütemények, torták
sütésére is sor került. Az utolsó napon már katlanokban főztek. Biztosan
disznót is vágtak, lehet, még más nagyobb jószágot is. Végül felállították az
udvarban a sátrakat. Egy kisebb alatt főztek, a nagyot pedig a vendégeknek
állították.
A nagy napon szépen felöltöztünk, mindegyikünk új ruhát kapott. Nővéremnek fehér, nekem világoskék, húgomnak pedig pasztellrózsaszín ruhája volt. Mentünk rokonunk, a menyasszony házába. Majd a vőlegény és az ő rokonai is megjelentek. Kikérték a menyasszonyt. Kisebb vendéglátás után sorba rendezték a násznépet. Elől a menyasszony ment a vőféllyel – csallóköziesen mondva, vőfénnyel –, Bödők Gézával, ő a menyasszony öccse volt. Utánuk a vőlegény és az első koszorúsleány, Décsi Klárika, a menyasszony unokanővére haladt. A második koszorúsleány a vőlegény húga, Sloboda Marika volt, majd a menyasszony húga, Bödők Lenke következett. Hosszú sorban, párba állítva, kor szerint ment fehér ruhában a sok koszorúsleány. Nővéremet 12 évesen közéjük állították, kor szerint a sor vége felé. Akinek volt udvarlója, azzal ment, akinek nem volt, rendeltek mellé hozzáillő fiatalembert. Sok lakodalomban szövődtek új barátságok, szerelmek. Jó alkalom volt az ismerkedésre. Mi, a húgommal szüleinkkel mentünk. A menetet az örömszülők – a menyasszony és a vőlegény szülei – zárták le. Az utcai hangszóróból szóló zenére vonultunk végig a községházára. Az emberek kiálltak az utcára, útkereszteződéseknél gyülekeztek a „leselkedők”, néhányan csatlakoztak hozzánk. A polgári esküvő után mentünk a templomba. A templomi szertartás végeztével visszatértünk a lakodalom helyszínére. Ekkor már az élen a vőlegény, az ifjú férj vezette a menyasszonyt, a feleségét.
Mikor elhelyezkedtünk a sátor alá – a kisgyerekeknek külön
terítettek –, üdvözölték a lakodalmas népet, ittak az ifjú pár egészségére,
kezdték feltálalni a vacsorát. Hordták a gőzölgő húsleveseket, kirántott
húsokat, mi szem-szájnak ingere. Az italok már az asztalon voltak. A régi
lakodalmak csaknem elmaradhatatlan sült tésztaféléje volt a csicsói, borssal
gyúrt kulcsos kalács. Nem emlékszem, hogy kínáltak ott olyan kalácsot, pedig jó
borkorcsolya. Éjfél után töltött káposztát (takartot) vagy székelykáposztát,
vagy mindkettőt szoktak felszolgálni. Volt tányértörés, menyasszonytánc,
ellopták a menyasszony cipőjét, és azt ki kellett váltani. Éjfél után a
menyasszony átöltözött menyecskeruhába. Zenekar szolgáltatta a talpalávalót,
kíséretet a nótázáshoz. Nagymegyerről hívták el Kovács Béla-Bazsó családját.
Még a kisgyerekeik is zenéltek. Mi, gyerekek is táncoltunk, kicsit távolabb a
felnőttektől, hogy ne legyünk láb alatt. A ház előtt az utcán tátogatóknak
hatalmas tálcákon süteményt, kirántott húst, sülthúsokat, kis pálinkát,
borocskát vittek ki.
Aztán éjfél után mi, gyerekek, hazamentünk. Az utcában
lakók egyedül is hazamentek, a távolabbiakat hazavitték, a nem falubelieket
pedig a házban vagy a szomszédoknál fektették le. A felnőttek reggelig
mulattak.
Az asszonyok még másnap sem pihenhettek. Mosogattak, rakodtak,
vitték vissza a kölcsönkapott edényeket, csomagokat állítottak össze az
ételekből, italokból, ezeket is széthordták, nemcsak a meghívott vendégeknek,
de a távolabbi ismerősöknek is. Mielőtt szétszedték a sátrakat és visszavitték
tulajdonosuknak az asztalokat, székeket, még egybeterelték a rokon és
utcabeli,
szomszédos utcabeli gyerekeket és megebédeltettek bennünket. Mi, gyerekek
főképp a sok maradék süteménynek, tortának örültünk. Válogathattunk, kedvünkre!
A menyasszonyi csipkeruhát később szétbontották. Derékban
szabott volt, a szoknyarész három széles fodorból állt. Ezt a négy részt négy
unokahúg kapta. A felső részét nővérem kapta, bolerót varrtak neki belőle. Ezt
a bolerót ünnepi alkalmakkor még sokáig viselte. Lehet, hogy a mai napig is
őrzi.
A képen: a vőfély,
Nagy Árpád, a menyasszony bátyja, az első koszorúsleány, Nagy Hajnalka, a
menyasszony unokanővére, Nagy Katalin a menyasszony, Décsi Zoltán a vőlegény.
Ez a boleró díszítette nővérem hosszú, bordó ruháját,
amelyet 1977-ben apai unokanővérünk, Nagy Katalin és vőlegénye, Décsi Zoltán
esküvőjén viselt. Első koszorúsleány volt Nagy Árpád vőfély, az ifjú ara bátyja
mellett. Árpi tényleges katonaidejét töltötte, szabadságra engedték el húga
esküvőjére. Én csak a lakodalmi vacsorán vettem részt nagybátyánk, az örömapa
házában, oda csak a szűkebb rokonságot hívták meg. Ott készültek édesapámról
élete utolsó fényképei. A mai napig hálás vagyok értük Csémi Csabának, ő
örökítette meg a vendégeket. A vacsora rendhagyóan kezdődött, az ifjú pár és az
első koszorúslány, valamint a vőfély nélkül. Ők ugyanis, ahogy szokás volt, az
esküvő után elmentek Komáromba, műtermi fotókat készíttetni. Sokáig elmaradtak, így nélkülük kezdtünk
vacsorázni.
Szüleim pár nap elteltével fényképezkedtek csak le, elvitték magukkal édesanyám kis unokahúgát, Bödők Erikát. Neki ez volt élete első igazi, beállított, műteremben készült fényképe. Nekem az a lakodalom volt a legemlékezetesebb, melyben először voltam, neki pedig a szüleimé volt, pedig akkor még az ötödik életévét sem töltötte be. A zenét apám öccseinek, Nagy Károlynak és Istvánnak a bandája szolgáltatta. Erika beintett nekik: Pista, húzd! Pista bátyám és felesége, Petőcz Erzsébet tanító néni nagyon szerették Erikát. Pár hónapjára szüleim után ők is összeházasodtak, az ő lakodalmukban is ott volt Erika. A képen Bödők Erika van 1956-ban. A másik képen Nagy István. „Pista, húzd!”
Visszatérek életem első három esküvőjéhez. A második Bödők
Lenke és Fehérváry Zoltáné volt, a harmadik Bödők Gézáé és Nagy Judité. Géza
esküvője annyiban különbözött nővéreiétől, hogy itt mi voltunk a vőlegény
rokonai. Náluk gyülekeztünk, kisebbfajta lakoma után menetbe rendeződtünk, így
mentünk kikérni a menyasszonyt. Erről ő így ír:
„A mi esküvőnk 1974.március 2-án volt Csicsón. Csak polgári esküvőnk volt, mivel az én állásom kockán forgott volna, ha templomban is megesküszünk. Lenkééké egy évvel hamarabb volt, 1973-ban, szintén márciusban. Így minket Kósa Gyula HNB elnök és Kovácsné Fábik Erzsébet anyakönyvvezető esküdtetett. A vőfélyem Géza unokabátyja, Décsi Zoltán volt, ő kért ki. Már nem nagyon emlékszem, hogyan, de a legegyszerűbb módon. Az én tanúm húgom férje, Fehérváry Sándor, a Gézáé Fehérváry Zoltán volt. Aztán a Slobodáék házában, a Felső utcában volt a lakodalom reggelig. Veszprémi János nemesócsai muzsikus bandája zenélt. Reggelre csak páran maradtak, akik összerakták az ágyunkat, mert mi aztán ott laktunk két évig. Még az édesanyád is segített kitakarítani a hálószobát, aztán mindenki elvonult. Géza már mámoros állapotban aludt, míg nekem sikerült kifésülnöm a tupírozott kontyomat. Aztán tudtam csak elaludni. Az ébredés már szebb volt.” A rakodáskor mondta Géza édesanyámnak, az ő nagynénjének: „Tercsi (nagybátyám, Géza apja hívta így legfiatalabb húgát, anyámat), olyan boldog vagyok, hogy ma tegezlek. Holnaptól megint magázni foglak.” Géza nemcsak nagynénjét, vagyis anyámat tegezte le, de csak ekkor, a lakodalmán, hanem kisgyermekként más felnőtt utcabelijét, így apámat is. Hiába mondták neki, hogy nem szabad Imre bácsit tegeznie, hisz ő már felnőtt. Géza erre azt válaszolta, hogy Imre csak legény, nem ember, mert nincs felesége. Majd ha megnősül, magázza. Géza az 1950-es évek elején kisgyerekként még megélte, hogy a paraszti világban csak a házasembert vették emberszámba. Ezt sokszor emlegették nekem. Öt éves volt, mikor anyám – Géza nagynénje – és apám összeházasodtak, utána Géza figyelmeztetés nélkül magázni és bácsizni kezdte apámat!
A képen: Nemesócsa.
Kikérik a menyasszonyt a vőfély és a násznagyok. Beke Zsuzsa, Ádám Mariska
leányának és Keszegh Imrének (Tany) az esküvője.
Nővérem Nagy Hajnalka Budapesten ment férjhez 1988.
szeptember 17-én a szöuli olimpia nyitónapján. A polgári esküvő a kispesti
városházán volt, a templomi istentisztelet pedig szintén Kispesten, a
templomtéri református templomban. Az egyházi esküvő előtt, a bejelentkezés után
egy alkalommal a lelkész elbeszélgetett nővéremmel és vőlegényével a házasság
jelentőségéről. Kaptak könyvet is: Ablonczy Dániel – Adorján József –
Gyökössy Endre: Nem jó az embernek egyedül /1Mózes 2, 18/. Az ünnepi ebéd egy közeli étteremben volt.
Az esküvőn és az ebéden csak a szűk család vett részt. Édesapám már 10 éve nem
élt, de édesanyám igyekezett megadni a hozzá illő módját az eseménynek. Nővérem
lábszárközépig érő fehérselyem ruhát viselt, ehhez kesztyűt szomszédasszonyunk,
Nagy Lászlóné Zsófi néni kötött. A menyasszony hosszú hajába fehér, kis
virágokkal díszített szalagot fontak. A virágból húgunk kontyába is jutott. A
piros rózsacsokrot a vőlegény, Kovács Lajos adta. Otthon fehér maslis rozmaring
kitűzőket készítettünk, ezeket az esküvő előtt gombostűvel tűzködtük a
jelenlevők ruhájára. Édesanyám és nővérem Bödők Károlyné Irén néni vezetésével
napokig süteményeket és tortákat sütött. Irén néni szakács volt az iskolában,
és kiválóan sütött is. 17-e előtt, pénteken üveg bor kíséretében a rokonoknak
és jó ismerősöknek házhoz vitték – még frissen – a süteményeket és tortákat.
Pestre is vittünk mindenből. Bár csak a szűk család vett részt az esküvőn, az
ifjú házasok mégis kaptak nászajándékot a rokonok tágabb körétől is.
Az általam leírt esküvőkön a vőfélyek csak
menyasszonykísérő feladatot láttak el.
Nagy
Amália, 2018. május 14.
Dénes és Irén története
1977. május 21-én, szombaton kiálltunk édesapámmal az ajtónk elé, hogy „meglessük” Fél Dénes és Szép Irén esküvői menetét. Apánk nem szokott volt nászmenetet nézegetni, de itt a vőlegényt jól ismerte, mert Dénes a szövetkezetben az ő csoportjában dolgozott. Irént mi is ismertük, hiszen az utcánkban lakott, és iskolatársak voltunk. Dénes a falu másik végében lakott szüleivel, őt nem ismertük, ámbár hallottunk róla. Édesapánk minden este megtervezte, hogy másnap kinek milyen munkát adjon. Dénes fiatal fiúként nála kezdett dolgozni, így rá nagyobb gondja volt, sokszor emlegette. Az esküvőjük utáni évben, 1978-ban pedig amikor egyszer meglátta az ifjú párt első gyermeküket, az ifjú Dénest babakocsiban tolva, meghatódva mondta nekünk: itt jön Fél Dénes a családjával! Milyen példás családapa vált belőle! Apánk nemsokára meghalt, már nem érte meg, hogy Dénesnek és Irénnek még két lánya született, Irénke és Ibolyka. Dénes és Irén családja az eddig együtt eltöltött 41 év alatt három gyermekükön kívül két vővel és öt unokával gyarapodott.
Kívánunk nekik hosszú, szeretetben, családi körben megélt életet.
A sors úgy hozta, hogy évtizedekkel később Irén lett a segítőm. Sokat beszélgetünk, de nemcsak vele szeretek beszélgetni, hanem férjével, Dénessel is. Dénes legkedvesebb témája megismerkedésük története. Megengedték nekem, hogy ezt megosszam másokkal. Egyszerű és szép, mint az itteni szorgos emberek élete.
1976-ban Dénes búcsúi bálba tartott barátjával, Bódis Józseffel-Bozsóval. A kultúrház előtt a villanyoszlopnál megláttak két leányt. Az egyiket ismerték. Odamentek hozzájuk, köszöntötték őket és hívták, menjenek be velük a bálba. Az ismeretlen leány szégyenlősen nézett lefelé, haza akart menni. Dénes súgva kérdezte a másikat, hogy ki ez a szelíd leány? Csicsói? Nem ismered az Irénünket? Válaszolt hangosan Edit. Ő az én nővérem! Dénes és Irén nem ismerték egymást, de még nem is hallottak egymásról, bár mindketten csicsóiak voltak, mert ahogy írtam, a falu két különböző végében éltek. A lányok hosszas rábeszélésre bementek a bálba, Irén és Dénes szerényen üldögéltek egymás mellett, majd amikor Irén haza akart menni, Dénes megkérdezte, hazakísérheti-e. Irén megengedte.
Dénes 28 éves volt, nősülési korban, megtetszett neki a 19 éves szelíd leány, úgy ítélte meg, Irénke épp hozzávaló. Aztán pár napjára Dénes bátorságra kapott és elment Szépék házához. Nem mert bemenni, de Eszti néni, Irén anyja éppen kint volt az udvaron, megkérte őt, hogy küldje ki Irénkét. Eszti néni azt válaszolta, hogy nem illő a leánynak kimenni a fiatalemberhez a kapuba, hanem Dénes menjen be hozzájuk. Dénes kicsit megijedt amiatt, hogy majd miről fognak beszélgetni, de bement. Aztán megeredt a nyelve. Így kezdett járogatni Irénkéékhez, sétálni, néha pedig bálba vitte választottját. Karácsony másnapján megtartották a kézfogót. Irén bal kezének gyűrűsujjára jegygyűrűt húztak. A következő évben pedig összeházasodtak, a jegygyűrűk átkerültek a jobbkézre. Lakodalmuk hagyományosan sátoros volt, cigányzenekarral. Irén mályvaszínű pöttyös menyecskeruhájához kendő – bekötötték a fejét – és kötény is tartozott. . A lakodalmukban Mészáros Pálné Bödők Sári néni volt a főszakács, a sütés-főzést irányította. Sári néni először is megkérdezte hány vendégre – ebből hány férfire, hány nőre és gyerekre – kell főzni, majd e szerint kiszámította a nyersanyagok mennyiségét, valamint a porciók, sütemények, torták stb. számát. Számolt az esküvő előtti vendégekkel, a vendégek útravalójával, de még a „tátogatók” megkínálásával is. Pazarlás mégsem volt, semmi nem ment veszendőbe. Az ügyes szakácsnőnek az ízek és tálalás mellett ezekre is nagy figyelmet kellett fordítania.
Megemlékezés a 25. házassági évfordulóról 1981-ben a községházán.
Németh Katalin (József „lemaradt” a képről), Szép Dénes és Eszter (Irén szülei), Misák Lajos és Margit.
Kollár József (cselló) és Irma, Benkóczi Imre és Juliska.
Molnár Imre és Zsófia, Klánik Benő és Jolán.
Irén szüleinek is volt jegygyűrűjük, de ahogy a legtöbb férfi akkoriban, Dini bácsi sem viselte, mert zavarta volna a munkavégzésben. Eszti néni a gyűrűn kívül jegykendőt is kapott, egy virágmintás, rózsaszín krepp kendőt.
Nagy Amália, 2018. július 14.
Koczkásné Mészáros Ágnes mérnök
(Füss):
Gyerekkoromban még sok
esküvő volt, sőt minden esküvő előtt három vasárnapon a misén kihirdette a
plébános úr a házasulandókat, hogy ha valaki tud esetleg valami akadályról, ami
a házasságot lehetetlenné teszi, akkor azt jelentse a plébánián. Később már
csak egyszer hirdette ki és a végén úgy mondta, hogy hirdettetnek először,
másodszor és harmadszor. A hirdetés szövegére nem emlékszem, de az esketés
szövege, amit a pap után mondtak el a házasulandók mondatonként, Füssön (és
biztosan Csicsón is) a következő volt: Isten engem úgy segéljen, nagyasszonyunk
a boldogságos Szűz Mária és Istennek minden szentjei, hogy a jelenlevő XY-t
szeretem. Szeretvén magamhoz veszem feleségül, Istennek rendelése szerint, az
anyaszentegyház szokása szerint és hogy őt el nem hagyom holtomiglan,
holtáiglan, semmiféle viszontagságában, Isten engem úgy segéljen! Erre kórusban
mondta az összes jelenlévő a templomban: Segélje az Isten! A menyasszony
szövege: Isten engem úgy segéljen, nagyasszonyunk a boldogságos Szűz Mária és
Istennek minden szentjei, hogy a jelenlévő XY-t szeretem. Szeretvén hozzámegyek
feleségül, Istennek rendelése szerint, az anyaszentegyház szokása szerint és
hogy őt el nem hagyom holtomiglan, holtáiglan, semmiféle viszontagságában,
Isten engem úgy segéljen! Segélje az Isten – mondták kórusban a szertartáson
résztvevők. A templomi esküvőn általában részt vett a falu apraja, nagyja, ez
nekünk gyerekeknek óriási élmény volt. Pedig akkor nem adtak süteményt a
templom előtt, csak a lakodalmas háznál esetleg vacsora után. Ezt hívták
tátogatásnak, ahol a kitartóbbak hajnalig voltak, sokszor jobban mulattak, mint
a vendégek.
Nagymamám (1876+1959) kb. 1897-ben esküdhetett nagyapámmal (1873+1954). Esküvői ruhájának a szoknyarésze az ötvenes évek elején még megvolt, jó minőségű sötétbarna szövet volt, fekete vékony béléssel. Persze már nem hordta.
A képen
1980-ban kezdtem lakodalmakban sütni-főzni. Itthon megrendelésre már előtte is készítettem tortákat és süteményeket. Lányaim ez idő tájt mentek férjhez, így az ő lakodalmukat is én sütöttem és főztem ki.
Előttem falunkban hosszú éveken keresztül özvegy Mészáros Pálné, Sári néni sütött-főzött a lakodalmakban. Néha én is segítettem neki. Ebben az időben a helyi földműves szövetkezetben voltam szakácsnő. Sári néni ekkor már idős volt és fáradt, s szerette volna, ha valaki továbbviszi a munkáját. Mivel úgy látta, hogy én jól csinálom, megkért, hogy én folytassam, vállaljam el a lakodalmak sütését-főzését. Ekkor kezdem el már önállóan a lakodalmakban sütni-főzni.
A lakodalom hetében a lakodalmas háznál dolgoztunk. Már kedden megkezdtük a szárazsütemények elkészítésével, majd a vágott süteményeket és tortákat sütöttük meg. Csütörtökön készítettük el a főzött krémeket és krémeztük a süteményeket, tortákat. A torták díszítése, a sütemények felszeletelése pénteken történt. Természetesen az egész hét folyamán volt segítség a krémek, habok keveréséhez és a mosogatáshoz.
A tyúkok és csirkék pucolását is csütörtökön kezdtük el. Pénteken kora reggel megtörtént a disznóvágás, majd elkészítettük a húsokat szombatra, s kolbászt, hurkát, májast töltöttünk. Szombaton, korán reggel a kultúrházba hurcolkodtunk a katlanokkal, az edényekkel és a főznivalókkal. Felszeleteltük és bepaníroztuk a húsokat, majd felraktuk a katlanba a levesnek a tyúkokat. Sokáig főttek, mivel lassan kellett főzni, nehogy zavaros legyen a leves. Mindig volt valaki, aki felügyelte, nehogy erősen forrjon. Miközben főtt a leves, elkezdtük sütni a pecsenyét, a tölteléket és a fasírtot.
Délután a násznép a kultúrházban gyülekezett, ott a lakodalom a közös uzsonnával kezdődött el.
Uzsonnára sült kolbászt, májast, hurkát, sült húst és fasírtot tálaltunk kenyérrel és uborkával. Az uzsonnát követte az esküvői szertartás. Mikor a násznép elindult a templomba, leszedtük az uzsonna maradékát és megterítettük az asztalokat. A vacsorát este 7-8 óra körül tálaltuk.
A vacsora tyúkhúsleves, sült tyúkhús, sült csirke, tarhonya, rizs, rántott húsok disznó- és csirkehúsból, majonézes krumplisaláta és uborka volt.
Tíz órakor kerültek az asztalra a torták és a sütemények. Éjfél és egy óra között tálaltuk fel a töltött káposztát vagy vadast knédlivel és frissen rántott húst. A knédlit még péntek este elkészítettem.
Hajnalban töltött húst és frissen rántott húst szolgáltunk fel.
A lakodalomban elfogyasztott italokról a vőlegény családja gondoskodott. Fontos volt a jó bor, de a pálinka is kelendő volt.
A vendégek gyakran reggelig mulattak, ettek-ittak az ifjú pár egészségére.
Lakodalmak régen
Édesanyám, özvegy Beke Gyuláné 1936-ban ment férjhez. Tőle tudom a régi lakodalmi ételeket. A lakodalmak ebben az időben nem voltak olyan gazdagok, nem volt olyan nagy készülődés, mint amilyenek később voltak.
A lakodalmakat a leányos háznál tartották. Az udvaron nagy sátrat húztak fel, így volt elegendő hely, lehetett táncolni és mulatni a cigányzenére.
A vacsora tyúkhúsleves, rántott hús, tarhonya és burgonya volt, éjfélkor pedig paprikáscsibe nokedlivel.
Sütemény helyett cipófánkkal, túrós és mákos rétessel, tepertős pogácsával kínálták a násznépet. A kulcsos elmaradhatatlan eledele volt a régi lakodalmaknak. Ez egy kelt tésztából készült, perecszerű kalácsféleség.
A násznép evett, ivott, mulatott a jó cigányzenére.
Községünkben szokás volt a „leselkedés“. A falubeliek késő este eljöttek a lakodalmas házhoz és gratuláltak az ifjú párnak. Előfordult, hogy az utcán táncoltak a jó zenére. Az örömanya kivitt egy nagy tál kulcsost az utcára és körbekínálta a leselkedőket. A házigazda bort kínált nekik. A lakodalom hajnalig tartott.
2007 áprilisa, sütőverseny Csicsón. Vida Eszti néni az egyik díjazott a zsűri elnökével és Földes Csaba mérnökkel, polgármesterünkkel.
2007 áprilisa, sütőverseny Csicsón. Özvegy Mészáros Pálné Bödők Sári néni (1919–2012), tiszteletbeli zsűritag, a zsűri elnökével és a zsűritag, Győriné Komjáthy Zsuzsával. Győriné cukrásznak tanult. A falu csodájára járt tortájának, mely a csicsói kastélyt formázta és amelyet fiatal lányként sütött. Ő az iskolakonyha vezetője.
A lakodalmas nép kiszolgálói
A faluban sok olyan asszony volt, aki nagyon finoman tudott főzni és sütni, és mindezt sok főre is meg tudta csinálni. Mert ugye nem mindegy, hogy valaki csak egy családnak főz, vagy több mint száz vendégnek. Ők emellett még sütöttek is. Finomabbnál finomabb süteményeket és tortákat. Mészáros Pálné Bödők Sarolta, Szalai Miklósné Bölcskey Eszter, Győri Pálné Bödők Jusztina, Bödők Károlyné Koczkás Irén, Vida Sándorné Beke Eszter voltak a főszakácsok. Vida Lajosné Barthalos Jolán és Vida Sándorné Beke Eszter különleges, pirított cukorból készült tortákat is készített. Az ő segítségükre voltak még ügyes asszonyok a rokonságból, szomszédságból és a menyasszony barátnői. A legközelebbi ismerősök pedig vállalták a mosogatást, a csibe- és tyúkpucolást, a levestészta és a tarhonya elkészítését.
A képen 1990. december 15. Balról: Weinbergerné Magyarics Zsuzsanna, Androvics Mihály, Bödők Károlyné Koczkás Irén, Androvics Mihályné Ádám Adrianna, Károlyi Lajosné Ádám Irén, Misák Lászlóné Bencsik Zsófia, Tóthné Magyarics Gabriella, Beke Dezsőné Győri Irén.
Akik a menyasszonyi ruhákat varrták
Falunk mindig bővelkedett ügyes kezű, jó szabászokkal és varrónőkkel. Közülük sokan a menyasszonyi ruhák varrását is vállalták. Tették ezt akkor, amikor még nem volt segítségükre annyi divatlap, mint most. A hosszú, fehér ruha mellé megvarrták még a menyecskeruhát is, azt az ifjú asszony már közvetlenül éjfél után viselte. Ugyanis a menyasszony csak éjfélig volt fehér ruhában, utána átöltözködött. Az 1980-as években sokan választottak piros, fehér pöttyös menyecskeruhát. A koszorúslányok általában rózsaszín vagy égszínkék ruhákban pompáztak a menyasszony mögött a lakodalmas menetben.
Varrónők voltak Csicsón: Klánik Józsefné Fábik Terus néni és menye Klánik Pálné Kósa Teri néni, Pázmány Jolán, Nagy Eszter, Barthalos Margit, Mikus Lászlóné Szalisznyó Izabella, Rehoregh Erzsébet, Nagy Mihályné Kálmán Terézia, Szabó Gyuláné Ruzsik Mária, Komjáthy Szilveszterné Csóka Éva, Földes Csabáné Németh Amália.
Androvics Adrianna
További képek itt találhatók az Esküvői albumban.
Ifjú
Szabó János
(„pék
Jancsi”) péknek tanult, egy ideig dolgozott a csicsói pékségben. Innen kapta
ragadványnevét. A citerazenekarban apja mellett, gyermekként köcsögdudán
játszott. Fiatal korában vőfélyeskedett, vagy ahogy itt mondják, vőfény volt
sok lakodalomban. Számos verset gyűjtött ebből a korból. Ezeket a verseket a
fejében őrzi, kérésünkre elkezdte füzetbe írni őket. Az elsőket átírtam, utána
azonban már nem kaptam újabbakat.
Az írott versek nem hatnak úgy, mint mikor ő adja elő őket élvezetesen, teljesen átélve, mindig másképp, hogy meg ne unjuk.
-
A
szomszédék Pistája, mikor kiült a házunk elé az utcára pipázva, ahogy ült a
kispadon, mit is vett a csalafinta fejébe! Hallja Pista, hogy még mit nem
akarna, hogy én maga mellé üljek a padra! Dehogy ülök, nem ülök én maga mellé a
padra! Melléje? Ha akarja, beülök az ölébe.
-
Mélyen
tisztelt vendégsereg, egypár szóra kérem. Egymáshoz tiszta, hű szeretettel áldd
meg a menyasszonyt és párját, kik az indulást már alig várják. Mielőtt
indulnánk az esküvői útra, szenteljünk néhány szót a búcsúzóra. Immár a
búcsúnak most lészen kezdése, legyünk csendességben, amíg lészen vége. Drága jó
Istenem, mikor hozzátok beszélek, szívemen akkor nagy fájdalmat érzek. Hisz
nektek köszönhetem, hogy e földön élek, fölneveltetek, hálát adok néktek. Isten
rendelése, hogy tőletek elváljak, választott férjemmel külön úton járjak. Csak
azért az egyért könyörgök tenéktek, tartsátok meg irántam a szeretetet. Drága
jó szüleim, Isten veletek!
-
Ahol
vígan vannak legények leányok, én oda bejárok. Apám kántor volt, öregapám
kefekötő, a jó bort a hordóból itta mind a kettő. Ha az én gégémnek is csak egy
csepp melléfolyna, sírjában mindkettő rögtön megfordulna. Én Jó Istenem, ezt az
embert vegyed kegyeidbe, mert életében a csizmáján sem tűrte a vizet. Száz akós
nagy hordó legyen borral telve, ha megunom életem, abba fúljak bele. Aztán
ahogyan dukál, Szent Péter öcsém a kapuban szalutál. De most már elég ennyi az
egészből, nem akarok hozni sokat a sütetből. Megszédült a fejem, forog vélem az
egész világ. Tisztelt vendégsereg, kívánok jó mulatást.
-
Mikor
Noé apánk Isten parancsára ment fel a bárkára, minden madárból vitt fel
magával, de azt az egyet nem felejtette, hogy a szőlőtőkét ki nem felejtette.
Hisz néki köszönhetjük, hogy isszuk e jó nedüt, amitől az erőnket nyerjük.
Nosza hát uraim, töltsünk a pohárba, igyunk egészséget az ifjú párra!
-
Ide
figyeljen most minden becsületes! Ez a zsenge kis malac még csak három hetes,
de meggyilkolták rettenetes. Gyere kismalackám egy búcsúszóra. Hamar eljött
neked a végóra. Tisztelt vendégsereg metéljék apróra, utána egy darab nekem is
jó volna/ utána egy darab jusson a vőfényúrnak.
Százados úr magáról is megemlékezünk, amikor a muszka-fronton kiba..ott velünk. Kérje azt a drágalátos, szép szűz Máriát, hogy civilben el ne kapjuk azt a f… nyakát!
(Úgy látszik, a honvédek valami miatt haragudtak századosukra.)
Nagy Amália, 2018. május 14.
Pár sort írnék a gyerekágyas asszonyokról.
Komatál: egy egész tyúkot levesnek megfőztek. Majd megpirították a húsát. Főtt krumpli és paradicsomszósz járt hozzá és koszorúba tekert mákos rétes. A komatálat gyerekágyban fekvő kismamának és a családjának: nagyobb gyerekeinek, férjének vitték.
Egyházkelés, vagy avatás: a gyermekágyból felépült nőnek és gyermekének első látogatása és megáldása a templomban. A gyermekágy általában 6 hétig tartott, de az egyházkelést már a szülés után 12-14 napjára megejtették, sőt elég gyakran még ennél korábban is, aminek az az oka, hogy e templomlátogatás előtt az anyának még a ház körül sem szabadott mutatkoznia. Édesanyám nővérem születésekor 1956 novemberében még a szülői házában lakott. Ekkor megtehette, hogy csak a koraszülött gyermekével foglalkozzon. Igaz, tél volt, kint nem volt munka. Apám segítette. Mi a húgommal már apai nagyszüleink házában születtünk. Anyánkat egy-két héttel születésünk után nagyanyánk, az anyósa elküldte a templomba, hogy utána már mehessen kapálni a határba. Szoptatni haza kellett járnia. Az egyházkelés szokása a szülő nőket védte, hogy legalább pár napig pihenhessenek. Azonban volt eset, mikor az asszonynak a szülés után rögtön fel kellett kelni, hogy főzzön a családnak. Ilyen esetekben gyakran a segítőkész bábasszonyok – persze nem mindegyik, hisz nem volt kötelességük – nemcsak az anyát és gyermekét tették tisztába, de pár napig még főztek is a gyermekágyas anyának és családjának.
Valamikor, nem is olyan régen, a kisgyermeket gyalogosan vitték végig keresztelni a templomba. A menet élén a bábasszony haladt a kisbabával a karján, vele mentek a szülők – az anya, ha már az egyházkelés után volt – és a keresztszülők. A többi rokon a templomban várta őket. Erre az alkalomra a kisbabát keresztelő-pólyába rakták és takaróval letakarták, kölcsönbe is kaphatták. Décsiné Etel néni bábasszonynak volt rózsaszínű és kék takarója. A templomajtónál a keresztszülők átvették a gyermeket. Amikor a kisbabát hazahozták a keresztelésből, a keresztanya ezekkel a szavakkal lépett a házba: Angyalt vittünk, bárányt hoztunk. Szülei örömére, egyházunk dicsőségére!
A polgári esküvő bevezetésének rövid története
A házasság szentsége
a katolikus egyházban és az ortodox egyházakban az úgynevezett hetedik
szentség, amely – az egyházi tanítás szerint – a férfi és nő életközösségét
megszenteli: a házasság lényegi sajátossága e szerint az egység és a
felbonthatatlanság.
Valami fajta
házasságkötésre majd minden társadalomban létezik lehetőség. Történelmét elég
jól visszakövethetjük, mert ezt a kapcsolati formát törvényekkel, okmányokkal mindenütt
jól rögzítették.
A legtöbb rögzített
forma szerint a házasság férfi és nő közötti szövetség, mely egy életre szól,
legfőbb célja pedig utódok nemzése és felnevelése.
Hazánkban
évszázadokon keresztül a katolikus egyházjog területébe tartozott a házasság
jogintézményének szabályozása. A reformáció elterjedésével azonban jelentősen
megnőtt a protestánsok száma, és ez nagyban befolyásolta a házassági jog
alakulását.
Magyarországon a
polgári házasság eszméjét II. József magyar király fogalmazta meg először,
1786-ban kiadott házassági pátensében. A házassággal kapcsolatos jogalkotás
azonban 1894-ig elsősorban a vegyes házasságok szabályozásával foglalkozott,
különösen a házassági perekben való ítélkezés és a vegyes házasságból született
gyermekek vallásának kérdése kerül e rendelkezések középpontjába.
A házassági jogi
törvényjavaslatot 1889–1893-ig tárgyalta az országgyűlés. A képviselőház
egységes házassági jogot szorgalmazott, amelynek alapja a kötelező polgári
házasság bevezetése.
A polgári házasságról szóló 1894. évi XXXI.
törvénycikk szentesítésére 1894. december 9-én került sor az egyházpolitikai
reform keretében benyújtott többi törvénnyel együtt. A törvény hatályba lépését
követően a házasságot kizárólag csak az erre illetékes polgári hatóságok előtt
lehetett megkötni.
A házasságot a
modern polgári állam jogrendjének alapvető intézményének tartották. Egyházi
vonatkozásai mellett egyben polgári szerződésnek is tekintették, amelynek jogi
szabályozása így az állam fontos feladata. A polgárok jogegyenlőségének
érvényesítése miatt is szükséges volt, hogy a sokféle felekezeti házasságjog
helyett egységes állami szabályozás érvényesüljön.
A házassághoz
gazdasági és jogi következmények fűződnek, a házasságjog szerint a család
alapja. A család viszont alapvető társadalmi intézmény, ezért előírások
szabályozzák, milyen feltételekkel lehet azt megalapozni. A házasság a
házasságkötés jogi cselekményével lép életbe. Ennek során a házasulandók
anyakönyvvezető, illetve vallásuk szerinti pap előtt frigyre lépnek. Ehhez
szükség van a „tanúk” aláírására is, mind a nő, mind a férfi részéről.
A házasság a polgári
házassági jog szerint megszűnik az egyik házastárs halálával vagy bírói
felbontással.
A 2005-ben hatályba
lépett 36/2005 számú, új családjogi törvény szerint Szlovákiában egyaránt
érvényes az anyakönyvi hivatal vagy valamelyik egyház megbízott képviselője
előtt lebonyolított szertartás is.
Internetről
tallózva.
Lakodalom van a mi kis falunkban
Lakodalom van a mi kis falunkban... Kislány koromban szombaton délutánonként az volt kedvenc időtöltésem, hogy kimentem az akkori Helyi Nemzeti Bizottság épülete elé lesni a násznépet. Amint megszólalt a hangosbemondóban a zene, azonnal futottam, hogy jó helyről láthassam a lakodalmas menetet. Ahogy közeledett az esküvő időpontja, egyre többen gyűltek össze, idősebbek, fiatalabbak. Mindenki kíváncsi volt a fiatal párra. Mivel legtöbbször a helyi kultúrházban volt a lakodalmi vacsora, onnan is indult el a menet. Elöl jött a vőfély a menyasszonnyal. Majd a vőlegény az első koszorúslánnyal. Őket követte a többi koszorúslány és a násznép. Legvégül jött az örömapa az örömanyával. Jó hosszú menet szokott volt lenni. Néha bizony a menyasszony már bent volt az épületben, a menet vége meg csak akkor kanyarodott be az utcába. 1979-ben még alapiskolás voltam, amikor megkértek, hogy nem szavalnék-e ezeken az eseményeken. Boldogan vállaltam el. Így már közelebbről is láthattam a jegyeseket és a lakodalmas forgatagot. Kollár Mártival (ma Mikolainé), az osztálytársammal együtt jártunk szavalni minden szombaton, hisz akkoriban bizony több alkalommal volt házasságkötés, mint most. Emellett névadók, ezüst- és aranylakodalmak is voltak szép számmal. A hivatalos rész előtt mi már negyedórával ott leselkedtünk, hogy mikor látjuk meg a menyasszony fátylát. A jegyzőkönyvvezető, Szigeti Julianna, vagy a helyettese, Bödők Magdaléna várták az ifjú párt az eskettető terem ajtajában. Elkérték tőlük a jegygyűrűket, aztán egy szép tálcára tették és a fő asztalon helyezték el őket. Ez után megkérdezték az ifjú párt, hogy van-e bármilyen körülmény, mely megakadályozhatná az esküvő lebonyolítását. Nem emlékszem, hogy ilyen lett volna, mindig rendben volt minden, a tanúk is a felkért személyek maradtak. Eközben mi a hangosbemondó zenéjét szakítottuk félbe. Legtöbbször a régi fekete lemezek szóltak, magyar nóták és az 1960-as, 1970-es évek beatzenéi. Harangozó Teri sikerszámait, a „Minden ember boldog akar lenni” vagy a „Mindenkinek van egy álma” című dalait szerettük feltenni. A jegyespár a fő asztal előtt állt meg, a menyasszony a vőlegény jobb oldalán. Mellettük vagy hátuk mögött pedig a tanúk álltak. Az örömszülők is az első sorban foglaltak helyet, ki-ki a maga gyermeke mögött. Oldalt álltak a koszorúslányok párjukkal és a násznép. Sokszor bizony be sem fért mindenki a kicsi terembe. Többen kint álltak és ott hallgatták végig a beszédet. Falunk elnöke, a Helyi Nemzeti Bizottság elnöke akkoriban Kósa Gyula bácsi volt. Ha nem tudott jelen lenni, akkor Balogh Béla tanító vagy Rigó Benedek mérnök volt a helyettese. A Polgári Ügyek Testületének nevében Décsi Valéria tanítónő szokott volt pár szót szólni a fiatalokhoz. Az esketés így folyt le: Először elhangzott egy szavalat, aztán bemutatták a jegyeseket. Majd a beszédek után következett a hivatalos rész, akkor a jegyeseknek nyilvánosan is ki kellett nyilvánítaniuk házassági szándékukat. Elhangzottak az igenek és a jegygyűrűváltás. Emlékszem, bizony sokszor volt úgy, hogy a jegygyűrű nehezen ment fel a vőlegény ujjára. Aztán következett az első hitvesi csók. Ilyenkor mindenki mosolygott. Néha el is maradt a csók, vagy szólni kellett, hogy fiatalok itt az idő a csókra! Aztán már csak a jegyzőkönyveket kellett aláírni és a PÜT emlékkönyvét. Gyula bácsi (vagy helyettese) levette nyakáról a hivatalos címert, gratulált a fiataloknak, és átadta a HNB ajándékát. Ezután jöhettek a többiek a jókívánságaikkal. Végezetül a vőfély megkérte a násznépet, hogy sorakozzanak fel és az újdonsült ifjú házasok most már kéz a kézben kivonultak az utcára. Ott várták őket az ismerősök, szomszédok, barátok, vagyis a nem hivatalos vendégek, hogy csokraikat átadják és minden jót kívánjanak a házasoknak. Emlékszem arra is, hogy az ifjú férjek közül némelyik ölbe kapta fiatal párját és úgy lépett ki vele a teremből. Az alatt a tíz év alatt, míg szavaltam, bizony sok minden érdekesség megtörtént az esküvőkön. Szinte évente változott a menyasszonyi ruhák és vőlegényöltönyök divatja. Értem ezt a szabásra, színre, a ruha anyagára, hosszára, a cipőre. Az 1980-as évek elején bizony a hosszú ruha volt a divat, általában hosszú ujjal és koszorúval, fátyollal. Aztán volt pliszírozott, hímzett, rövidebb ruha, vagy egyszerűen csak kiskosztüm. A hajkoszorúk is elmaradtak, a fátylak is rövidültek. Néha csak egy csipkevirág volt a lány hajába tűzve. A csokorba rakott szegfűket felváltotta a gerbera, a kála, majd a rózsa. Az öltönyök színe évente változott, a nyakkendő mérete és típusa is. Amikor később visszakerültem a hivatalba mint alkalmazott, sokszor visszanézegettem a fekete-fehér fotókat, melyeket Kovács Ferenc tanító úr és ifj. Bödők János készített. Érdekes volt látni, hogyan változott az ízlés, a divat és változtak a szokások. Én arra is emlékszem, hogy a menyasszonyok mindig vidámabbak voltak, mint a párjuk, de az ifjú férjek határozottabbnak tűntek a nejüknél. Az örömapák mindig megajándékoztak bennünket valamivel. Valakitől csokit, bonbont kaptunk, de volt, aki pénzt is adott a szolgálatunkért. Amikor vége volt a ceremóniának, mi is fogyasztottunk a számunkra odahozott finom lakodalmi tortából, sütiből. Akkor még nem is gondoltam arra, hogy egyszer majd mint anyakönyvvezető fogadom a jegyeseket. Szép emlékek ezek. Tíz év szép emlékei. Egy kicsit örülök annak, hogy részese lehettem sok fiatal boldog perceinek.
Androvics Adrianna, 2018 májusa
Esküvő, római katolikus szertartás
szerint:
Eskü szövege:
(Ha az egyik fél nem
katolikus, a zárójelbe tett rész elhagyható.)
Pap: Most pedig, ősi magyar szokás szerit,
esküvel is erősítsétek meg azt, amit az imént egymásnak ígértetek! Tegyétek
ujjatokat a feszületre, és mondjátok utánam az eskü szavait! (Vagy olvassátok
fel az eskü szavait): Isten engem úgy segéljen, (Nagyasszonyunk a boldogságos
Szűz Mária és Istennek minden szentjei), (csak a vőlegény) hogy a jelenlévő/téged
N.-t szeretem/szeretlek, szeretetből vettem feleségül
(csak a menyasszony)
hogy a jelenlévő/téged N.-t szeretem/szeretlek, szeretetből mentem hozzá
feleségül
Isten rendelése
szerint (, az Anyaszentegyház törvénye szerint), és hogy őt el nem hagyom
holtomiglan-holtáiglan semmiféle bajában. Isten engem úgy segéljen!
Mózes Gyula plébános úr ajánlása
alapján az internetről másolva.
Református eskütétel:
Az esküforma sok száz esztendős múltra tekint vissza a
magyar keresztyén egyház(ak)ban.
Az eskü szövege:
Én… esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek,
teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy …-t, akinek most Isten színe előtt
kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el őt / Szeretetből megyek hozzá
Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele
szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében,
sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el
nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője / segítőtársa leszek.
Isten engem úgy segítsen. Ámen.
Internetről másolta Nagy Amália,
2018. május 16.
Androvics Adrianna gyűjtése az esküvőkről, lakodalmakról
Lakodalom van a mi falunkban - könyv, pdf, 2MB