Amikor a szeretet a sírig tart...

 

            Szüleim egymásra találásának története számomra nagyon izgalmas és egyben romantikus. 1960-ban még nagyon fiatalok voltak, tele tervekkel és reménnyekkel, hogy egyszer csak megtalálják a boldogságot, szerelmet, életük párját.

            Abban az évben szilveszteri bált szerveztek a kultúrházban, ahová ők is készültek barátaikkal. Anyámnak akkor még bátyjai voltak a kísérői, hisz épp csak betöltötte a 17-et. Egy szabad asztalnál foglaltak helyet úgy, hogy szüleim pont szembe kerültek egymással. Természetesen a hosszú asztalnál más párok is ültek, volt kivel társalogni, iszogatni, de valahogy az ő tekintetük gyakran találkozott, mint ahogy az asztal alatt a lábuk is. Talán még egy szelíd mosolyt vagy kacsintást is megengedtek egymás felé.  Aztán megszólalt a zene és apám, mint egy gentleman felkérte anyámat táncolni. Ő persze szívesen mondott igent, hisz sokáig néptáncolt és a társastáncok sem álltak távol tőle. Hogy milyen ruhában volt arra már nem emlékszik, de arra igen, hogy nagyon jól ment a tánc, élvezték a ritmust, s talán egymás ölelését is. Azon az estén nem is engedték el egymás kezét, minden zeneszámot végigkeringőztek, csárdásoztak, polkáztak. Mondhatnám úgy is, hogy akkor kezdődött el minden...

            A testvérbátyóknak is tetszett apám tisztes udvarlása, hisz már előtte is barátkoztak.  És nagyanyám is áldását adta arra, hogy lányos napokon apám betérjen hozzájuk udvarolgatni. Szüleim szerelme oly erőssé érett, hogy a tavasz beköszöntével meg is tartották eljegyzésüket. Újra összejöttek a barátok és egy finom ebéd után felkerült az ujjukra a jegygyűrű is. Még a következő héten elutaztak Komáromba, hogy megvásárolják a menyegzői ruhákhoz valókat, cipőket. Boldogan pózoltak a városi fényképész előtt, aki fekete-fehér fotón örökítette meg őket.

 (A kép 1961. március 17-én készült Komáromban.) Aztán augusztusban, búcsú szombatján, déli 12 órakor kimondták a boldogító igent Mikes László református lelkész előtt. A menyasszonyi ruhát, elsőként a faluban rövid szoknyával, Klánik Teri néni varrta meg. A menyasszonyi csokrában fehér liliom pompázott.  A szűk családi körben lezajlott lakodalmi ebéden anyám a legszebb ajándékot édesanyjától kapta, egy akkor nagyon divatos hálószobabútort. Nagybátyjától, Bödők Dénestől, aki a lagzira hajóval érkezett haza Bécsből, szép nyakláncot és gyűrűt kapott. Talán azért is örült anyám annyira Dénes bácsinak, mert korán elveszített édesapját látta benne, és örült, hogy elkísérte őt a templomba erre a nagy útra.

            Szerelmük gyümölcseként 1962. augusztusában megszületett István bátyám, majd én árvízkor, szintén augusztusban. A 25. házassági évfordulójukon, vagyis az ezüstlakodalmukon a HNB-n köszöntötték őket. Harminchat gyönyörű szép év adatott meg nekik, apám korai halála vetett véget szép szerelmüknek. Anyám búcsúzóul egy esküvői fotót csúsztatott be apám szívéhez...

 

(A képen a lakodalmi menet, akkor már a templomba tartottak a községházáról balról állnak: Bödők János, Bödők Dénes, Ádám Péter Pál örömapa, Fábik László tanú, Ádám István vőlegény, Ádámné Bödők Zsuzsanna menyasszony, Bödők Aladár vőfély és tanú.)

Androvics Adrianna, 2018 nyara