Disznóölés

 

   

Tegnap a disznóölés alatt számtalan szép emlék tört elő az emlékezetemben. Elmeséltem a gyerekeimnek, hogy azelőtt milyen is volt a disznóvágás. Teljesen visszamentem a múltba, és lepergett előttem a gyerekkorom. Láttam, ahogy megjöttek a lefogók, anyám finom pálesszal (pálinka) kínálta őket. Azok meg egy

nyelintésre lehúzták, és kijelentették, hogy jövőre nagyobbat ölhessünk. Aztán apám, mert ő volt a böllér, bement az ólba egy másik lefogóval és kihozták szegény párát. Megtörtént az akció, persze mindig volt valami malőr. Volt, amikor már azt hitték, hogy kifújta páráját a szegény állat, de egyszer csak felállt és elindult a kertben körülnézni. Meg volt olyan is, amikor a Jani bátyám az apám lábát kapta el a disznó lába helyett. Az akkori pörzsölés, mert nálunk ezt így hívják, nagyon nagy esemény volt nekünk gyerekeknek, mert egész végig tüzeskedhettünk. Ezalatt a férfiak beszélgettek, anekdotáztak, iszogattak. Még most is érzem a tűz melegét. Aztán az állatot megmosták és dereglyén odavitték a rendfához. Amikor férjhez mentem, nekem furcsa volt, hogy Megyeren asztalon vágták szét a disznót. De aztán Misi ezt a formáját is megtanulta az apámtól. Amikor már szét volt szedve a disznó, anyám mindig nekilátott a bélvakarásnak. Azelőtt meg szokta vakarni a gyomrot is, mert abba töltöttük a prést, aztán füstre tettük. Na, az valami nagyon finom volt. Ma már csak egy két háznál van ez a szokás. Aztán ment minden a maga útján. Mindenkinek megvolt a maga feladata. Ki a zsírnak valót vágta, ki darálta a kolbásznak valót, ki tüzelt a katlanok alatt, ki volt a vízhordó, ki öntögette a páleszt. Én kíváncsi fáncsi lányka mindig ott voltam az apám mellett, neki segédkeztem, a keze alá dolgoztam. Anyámnak persze segítettem a belet kimosni, de a vakarást, azt nem tanultam meg. Talán azért mert úgy gondoltam, ő sokáig élni fog, és majd mindig megvakarja. Ez a gyerekész. Azért is szerettem az öregek közelében lenni, mert rengeteg régi történetet meséltek el, és én, mint gyermek tátott szájjal hallgattam a katonaságról meg a régi időkről szóló sztorikat. Az unkanagybátyám Boros Miska bácsi, na, hát az olyan színesen tudta előadni a hadifogságos történeteit, néha kicsit hozzáadott, néha elvett belőle, de mindig máshogy adta elő. Visszatérve a munkához, meséltem a Miskának, hogy mi azelőtt, hogy daráltuk le a húst, hogyan töltöttünk és hogyan füstöltük meg a kolbászt. Merthogy füstölőnk is volt a kert végében, ahová  Jani bátyám is hordta a füstölni valót. Kisütöttük a zsírt, mindig volt 20-30 liter, na és a friss töpi (töpörtyű - régen csörgének is hívták) az valami felséges. Lehet, hogy egyesek szerint egészségtelen, de az a zsír nem volt előtte lepermetezve, mint a szotyola, amiből az étolaj készül. Amikor készen voltunk a töltéssel, elkezdtük abálni a májas és véres hurkát. A maradék abállébe kukoricadarát szórtunk és egy kis vért, amiből készült az abá'kása. Tegnap mi is főztünk, vittünk is kóstolóba a jó ismerősöknek, mert ők bizony már nem készítenek ilyesmit. Nálunk a legelső étek a vesevelő volt, Megyeren meg a sült vér. Aztán anyám megsütötte a pecsenyét, főzött húslevest, káposztát (takartot-takartós káposztát, vagyis töltött káposztát). Volt amikor estére sütött egy kis hurkát is. Amikor mindennel végeztünk, akkor jött a vacsora. Mindenki jóllakott, ivott egy kis páleszt és megint kezdődött a beszélgetés. Ezek a régi disznóvágások azért is voltak jók, mert legalább ilyenkor együtt volt a család apraja és nagyja. Nekem ez tetszett az egészben a legjobban. Most meg elmegyünk egymás mellett, néha már nem is szólunk egymáshoz. Másnap mindig én voltam az, aki vitte a nagymamáékhoz, meg a rokonsághoz a kóstolót. Ez jó volt, mert én kaptam a farkapénzt. 10 korona, mekkora nagy kincs volt ez akkor! Hát ezek az emlékek most mind a felszínre törtek, és meséltem, meséltünk az apjukkal, hogy is volt régen. Egészen szép napra kerekedett az egész. Finom lett minden, mi egy kicsit visszautaztunk a múltba. Az biztos, hogy este, amikor lefeküdtünk aludni, egyöntetűen megállapítottuk, hogy megint átadtunk valamit a gyerekeknek, ami már az övék és senki, de senki nem veheti el tőlük.

 

Csicsó 2012. február 17.

 

Hajnalka bánata, hogy már nincs nálunk disznóölés. Még kicsi volt, mikor már nem bírtunk disznót tartani. De még mindig nosztalgiával gondol rá. Nagyon szép gyerekkoruk van a fiaidnak.

Részlet Hajnalka 2002-es iskolai dolgozatából (rákattintva a teljes olvasható)

     

"Tavaly korán lehullott az első hó, és sokáig megmaradt. December elején, mikor disznóölés volt nagymamámnál, hideg volt. Az udvarban nagy hó volt, de a nagy részét eltakarították, hogy könnyebben lehessen dolgozni. Felállították a rendfákat, amire a megölt, és leperzselt, megmosott disznót húzzák. Itt darabolták szét. Kiállították a katlanokat a vasfazekakkal, ezekben sütötték ki a zsírt, főzték a hurkát."

 

2001-ben volt nálunk utoljára disznóölés. Mama beteg volt, így a háziasszony szerepét Nagy Károlyné Margit néni látta el. Böllér pedig unokabátyánk Bödők Géza volt, aki nagybátyánk Nagy Károly után lett a disznóölőnk.

2001-ben a 11 éves Hajnalka és a 8  éves Enikő nagy élvezettel mosták a belet Margit néni irányításával.

Nagy Amália