Csallóköz-csicsói Nagy András és Elek családfája
Az oldal 4 apai ágat tartalmaz: Nagy András-Elek és Pázmány Eszter leszármazottait, Fél Antal leszármazottait és Bödők Péter apai ági leszármazottait. Külön oldalon van az anyai ág 2 részre bontva. Tehát a mi családunk mind a hatban benne van, unokatestvéreim pedig aszerint, hogy melyik ághoz tartoznak. Házasság útján azonban néhány más család is többször szerepel.
-Bödők Pál anyai nagybátyám családja felesége révén Fél Antal leszármazottai között is szerepel.
-Domonkos Géza és Beke Hermina családja pedig a Kollár és Fél Antal családfában is benne van.
József Attila: A Dunánál - bővebb útmutató a családfákhoz
Nagy András és Elek (Hegedűs Nagy, Pázmány) családfája
A szilasi-laki-(csicsói) Pázmány nemzetség könyv pdf, 3MB
Bödők Péter - szépapánk, a KÖZÖS BÖDŐK ÁG
Bödők Péter (Nagyok, Bödőkök, Csémyk, ...) családfája
Fél Antal (Nagyok, Pálffyk, Bödőkök, ...) családfája
Nagy Elek családja - családi lap (nyomtatáshoz - pdf)
Kovács család - családi lap, teljes (nyomtatáshoz - pdf)
Kovács család - családi lap, rövidített (nyomtatáshoz - pdf)
A Nagy család története képekben
Az aranyosi NAGY család nemesi (valószínűsíthető) címerei és levelei
és
Családi fényképalbum - további képek
Sportélet Csicsón - benne Nagy Károly emléke a csicsói futball kezdeteiről
Csicsó - Alsó utca – az 1900-as évek eleje
Szülők: Nagy Elek és Pázmány Eszter
Nagy Eszter 1897-1969
Nagy Elek 1889-1967, Nagy Géza 1892-1913,
Nagy Imre 1887-1914 I.vh.
Egy kis családtörténet
Szépapánk (ükapánk, Nagy Dávid apja), Nagy Ferenc nemesi levelében (egy bőrkötéses, többoldalas, pecséttel ellátott okmány, amelyet ükanyánk hagyatékában leltünk, az Országos Széchenyi Könyvtár Restauráló és Kötészeti Osztály műhelyében 2009-ben felújíttattuk, én őrzöm) ezt írják az ő ükapjáról:
„nagy attyokra Istvánra a Hegedűs név azért ragadott, mert egyébb munkára alkalmatlan lévén, hegedűléssel kereste élelmét. Nemzetségök azómban mind e mellett közönségessen nem csak Hegedűsöknek, hanem inkább Nagyoknak neveztetett. … Költ szabad királyi Komárom városában az ezer nyoltzszázharmintz negyedik esztendei Sz. György hava nyoltzadikán kezdődve tartatott Köz Gyűlésből”. Azaz 1834. április 8-án. Nem tudjuk, szerzett vagy született betegsége volt-e. Mivel ő 1728-ban kapta nemesi levelét, lehetett akár a Rákóczi-szabadságharc hadirokkantja is. De nem tudhatjuk, ez nincs az ükunoka levelébe beleírva. Ők még Aranyoson (Csallóközaranyos akkori neve) éltek. Dédapánkat, Nagy Eleket édesanyja, Ágnes – az ő leánykori neve is Nagy volt – hozta magával Csicsóra, amikor özvegy lévén másodszor is férjhez ment egy szintén özvegy férfihez, Marton Jánoshoz. Idősebbik fia, Imre még legény korában Aranyoson tűnt el lovastul, kocsistul. Soha nem találták meg. Dédapánk Lakról nősült, Pázmány Eszter nemes leányt vette el. Legidősebb fiuk az Imre nevet kapta, de az ő sorsa is hasonló lett, mint nagybátyjáé, az első világháborúban tűnt el. Második fiuk, Elek, a mi nagyapánk a bognár mesterséget tanulta ki Győrben. A harmadik fiú, Géza kovács lett, apja mesterségét folytatta. Sajnos nem sokáig. 21 évesen tüdőgyulladás vitte el. Eszter nénénket, mi, unokák is ismertük. Kolozsnémára ment férjhez, korán megözvegyült. Fejőnőként dolgozott a földműves szövetkezetben. Felejthetetlenek a kolozsnémai búcsúk, ezek alkalmával eljártunk hozzá. 72 éves korában, kenyérdagasztás közben halt meg. Nagyszüleink házasságkötése (1917-ben) különlegesnek számított. Szigorú törvény szabta meg, hogy a jegyespárt három vasárnapon keresztül az istentiszteleten vagy a misén ki kellett hirdetni a templomban. A kihirdetés (banna) a házasulandók nevének közzététele volt. Célja a törvényellenes vagy érvénytelen házasságok megakadályozása volt. Három héten át bárki szólhatott a házasságkötés ellen. A jegyespár pedig lelki oktatásban részesült, felkészítették őket a házasságra. Nagyanyámat, egy nagygazda árváját, akinek anyja is tehetős volt, nagygazdának szánták, nem nagyapámnak, hiszen ő csak kisgazda és bognár volt. Nagyanyám sok évig ellenállt, mígnem 26 éves korára rendkívüli lépésre szánta el magát nagyapámmal. Benne voltak a korban, nagyapám már 29 éves volt, az ábrándozás helyett a tettek mezejére kellett lépniük. 1917 karácsonyának második ünnepén, istentisztelet után nagyanyám nem haza, az anyjához ment, hanem nagyapámmal tartott az ő házukba. Ott is maradt. Így dédanyámnak már bele kellett egyezni a házasságba. Még aznap felmentést kértek a kihirdetési kötelesség alól, meg is kapták. Így ők diszpenzációval (felmentéssel) esküdtek harmadnapon, december 28-án, pénteken. Apám, Nagy Imre elsőszülöttként jött a világra, 1919-ben, ez bizonyítja, hogy nem korai gyermekáldásra készülődve akartak olyan hirtelen összeházasodni.
És következnek apáink: Mikor a mi apánk, Imre született, dédapánk, vagyis az ő nagyapja kívánságára az Imre nevet kapta, harmadikként, nagyapjának a bátyja és a nagybátyja után. Neki szerencséje volt, nem tűnt el, túlélte a második világháborút és az amerikai fogságot. Legidősebbként fontosnak tartotta, hogy összetartsa a családot. Sajnos korán elhunyt infarktusban. Mindegyik testvére, miképp apjuk, a mi nagyapánk is szívbeteg volt. Utána született Elek, de pár napos korában meghalt. Majd megint dédapánk kívánságára, a következő fiú Géza lett, és szintén kovács. Ő is megjárta a frontot. Utána ikrek születtek, sajnos halva. Ilonka, szülei egyetlen lánya 19 évet élt, leukémiában halt meg. Gyönyörű hajfonata volt. Károly megjárta az uránbányát, öccsével, Pistával hegedültek a csicsói bandában. Károly nagy futballrajongó volt, maga is futballozott és megírta a csicsói futballozás kezdeteinek történetét. Károly után pedig 8 évre megszületett a család benjáminja, István.
Ha elmondható egy parasztcsaládról, hogy zenekedvelő, akkor apáink családja az volt. Mindenesetre láss csodát! A kilencedik felmenőnk, szépapánk eme leszármazottainak is volt hegedűjük! Apámon, Imrén kívül ezen a hegedűn jól vagy kevésbé jól, de mindenki játszott. Mindannyian szépen énekeltek, hárman közülük a férfikórusban (Imre, Károly, István) – mi, unokák is mindnyájan énekeltünk az iskolai énekkarban. Károly bátyánk a citerazenekar oszlopos tagja volt. Öccsével, Pistával pedig az 1950-es évek muzsikus bandájának hegedűsei és vezetői voltak. Mind a négyen presbiterek is voltak, más-más időszakban. (Az egyház törvényei szerint testvérek, közeli rokonok nem viselhették egyszerre ezt a tisztséget.) Nagybátyánk, Nagy István református egyházközségünk kántora és orgonistája volt 17 éves korától haláláig, 60 éven át. „Szépen hermónikáltál, Petyuskó” – szokta volt apám mondani öccsének. Apánk, Imre nem játszott hangszeren, de lánya, Hajnalka és az ő gyermekei zongorán, orgonán és klarinéton játszanak, magas szinten.
Nagyapánk, Nagy Elek a második világháború idején, próbára tevő időkben volt gondnok. Őt ebben a nehéz időszakban magánéleti tragédia is érte. Két fia volt a fronton, mikor egyetlen lányát elvesztette. Az egyházközség lelkészének kevés idő elteltével ugyanezt a tragédiát kellett megélnie. Nagyapám csak egyszerű paraszt volt, de kiállta a próbát. Megőrizte emberségét, józanságát.
Ezt a szomorú éneket Károly bátyám és Pista bátyám hagyta rám:
„Lombhullató ősznek szomorú látványa
Őszülő embernek nehéz a világa.
Mert ahogy a fának lehull a levele,
Szegény ember úgy megy feledésbe, a sír fenekére.” Rubato: tetszőleges ütemben.
Szöveg: Nagy Károly, zene: Nagy István, 1997
Az Alsó utcában volt dédszüleink és fiuk, Nagy Elek háza. A mestergerenda tanúsága szerint, amelyen mi, unokák is olvashattuk az írást, Marton János, ükanyánk 2. férje építette. Marton János is özvegy volt, miután feleségét és kisleányát is elvesztette egy kolerajárvány idején. Szemben, ahol mi – azaz Nagy Imre és családja – építkeztünk, állt nagyapánk és dédapánk kovács- és bognárműhelye. Itt most én, Nagy Amália lakom, a házat édesanyám felújíttatta, majd én is. A kertben még terem a szőlő és a körte, melyet Nagy Elek nagyapánk ültetett. Nagy Károly közel, a Kertalja utcában (Rakodó) építkezett, anyja, Nagyné Bödők Ilona telkén. Azt a házat most fia, Árpád újítja fel. Az Alsó utcában volt feljebb a Bödők dédszülők háza. Itt utoljára a családunkból Bödők Kálmán lakott családjával. Helyén ma egy új, nagy ház áll. Ifjabb Fél Antal háza az Öreg utcában áll. Utoljára családunkból Nagy Géza és családja lakott benne. Géza bátyánk újította fel, lecserélte a tetőt, új falakat húzott fel. Későbbi lakói teljesen átépítették. Tőlük nem messze, az Árokhát utca végén Nagy István nagybátyánk építkezett az idősebb Fél Antal telkén. Most a ház ifjabb Nagy Istváné. A ház udvarában később az unoka, Staraba Károly is épített házat.
Nagy Amália, Csicsó, 2021. szeptember 16.
Édesapám zsoldkönyve
Édesapám a II. magyar hadseregben szolgált mint híradós. Szikratávírón fogadta és küldte a morzejelű üzeneteket. A vezetékhúzás is a távírászok feladata volt, sokszor golyózáporban bukdácsolva fektették le a kábeleket. Nem kellett harcolnia, de 1943. január közepén, a Don-kanyarnál, Voronyezsnél, ahol szétverték a II. magyar hadsereget, ő is megsebesült – átlőtték a jobb vállát. Sajnos fiatal voltam még, mikor apám meghalt, sok kérdésem maradt megválaszolatlanul. Amire emlékszem: Ritkás erdőben haladtak előre. Egy idő után már senkit nem látott maga körül, olyan sűrű köd volt. Egyszer csak a ködből egy alak rajzolódott ki, és rászólt apámra, hogy „sztuj”. Apám megfordult, és elindult visszafelé, ekkor lőttek rá, és el is találták. De nem üldözték tovább, apám eljutott az övéihez. Még azt mesélte, hogy olyan hideg volt, hogy amikor kiöntötték a mosdóvizüket vagy mire a vizeletük leért a földre, már csörgött, mert addigra megfagyott. Felépülése után visszaküldték a frontra. A II. világháború vége Németországban, Münchennél érte. Mivel tudták, innen mint vesztesek nehezen tudnának épségben hazatérni – mert hazatérésükről senki nem gondoskodott –, néhány társával együtt megadták magukat az amerikai katonáknak. Szinte könyörögtek a katonáknak, hogy ejtsék foglyul őket, mert tudták, az orosz fogság összehasonlíthatatlanul kegyetlenebb lenne. De ott is éheztek az első hónapokban, mert a rengeteg hadifoglyot nem tudták élelmezni. Éjjel-nappal osztottak valamilyen kásaszerű ételt, de így is csak egyszer kerültek sorra naponta. Sokan belebetegedtek, beleőrültek vagy belehaltak az éhségbe. Ahogy fogytak a foglyok, úgy lett tartalmasabb, ízletesebb a kosztjuk. Az amerikai fogságból, Németországból 1946-ban, egy év után elbocsátólevéllel, egy teveszőr pokróccal és kettes címletű amerikai dollárral engedték el. A 2 dollár ma is megvan, és egy sakk-készlet, amelyet egy szemétdombon talált, ahol élelmet kerestek. Hazaérve tudta meg, hogy az elbocsátólevél mit sem ért, ha szovjet katonákkal találkozott volna, elbocsátólevél ide vagy oda, vitték volna őt „málenkij robotra”. A háborúban valahol maláriát is kapott, szerencsére csak a veszélytelen, harmadnapos váltólázat. Nem tudták teljesen kigyógyítani, időnként, egészen haláláig váratlanul hidegrázós rohamok törtek rá. Mondani szokta, hogy mint fiatalember, aki a bevonulásáig sosem volt távol szülőfalujától, szinte azt sem tudta, miben kell részt vennie. Később nagyon sokat olvasott a II. világháborúról, és szerencsésnek tartotta magát, hogy élve hazakerült.
A családfát szerkeszti és a nemesi levelet őrzi Nagy Amália, Csicsó, 2007.4.26-tól.
e-mail: csicso-nagy@post.sk
Kérem nézze meg a hozzátartozó weblapot Csicsóról: http://csicso-nagy.uw.hu
