Víz, víz, víz! Emlékezés az 1965-ös árvízre

 

 1965-ben, amikor az árvíz volt, én még nem is éltem. Pocaklakó voltam édesanyám hasában. Minden áldott állapotban lévő kismamát elvittek Dunaszerdahelyre és Pozsonyba. Lehetséges, hogy a félelem túlságosan is befészkelte magát a lelkembe, mert azóta is foglalkoztat ez a téma. Olyannyira, hogy az évfordulóhoz közeledvén leültem Kiss Nándor bácsival beszélgetni. Számomra is ismeretlen dolgokról beszélgettünk, pedig azt gondoltam, hogy már ismerem az árvíz történetét. Az 1965-ös év épp ilyen esős időszak volt. Ahogy közeledett a veszély, úgy tették meg a szükséges óvintézkedéseket. Elrendelték a faluban az állatok, később az emberek teljes evakuálását. Mire arra került a sor, hogy bekövetkezik a tragédia, addigra már teljesen üres volt a falu. Csak egypár idősebb férfi maradt a faluban. Hogy hogyan szakította át a víz a gátat, arról több legenda is szól. Van, aki szándékos szakításra (robbantásra) emlékszik. Van, aki azt mondja, természetes úton kereste a víz a helyet magának. Sajnos itt Csicsónál volt a víznek legerősebb az ereje. Itt volt leggyengébb a gát, mert akkoriban még nem volt ilyen erős és magas. Ebbe az állapotába csak sok évvel az árvíz után, tulajdonképpen a bősi erőmű építésének megkezdésekor került. Beszélgetőtársam elmondta, hogy három napig nem is volt víz a faluban. A Csiliz töltése felfogta a vizet. A füzesi és a többi levezető kanálisok elvezették a vizet inkább Nagykeszi térsége felé. A faluban legelőször az újsoron mutatta meg erejét a dühöngő áradat. Leszakadt a híd, majd a víz szépen, lassan kezdte ellepni az utcákat és a házakat. Azokon a területeken, amelyek magasabban fekszenek, mint a Felső, a Duna, az Alsó és a Petőfi utcákban és az Árokháton egyáltalán nem volt víz. A többi utcában és az Erecsi úton is csak gázló alakult ki. A Duna töltéséig ki lehetett menni traktorral. Arról, hogy hány ház dőlt össze és hány ház vált teljesen vagy részben lakhatatlanná, most nem írok. Nem is volt olyan család, akinek a rokonságában nem következett volna be a tragédia. Beszélgetőtársam arról is mesélt, hogy abban a szörnyűséges időben milyen példaértékű volt az összefogás az emberek között. Az állam óriási segítséggel járult hozzá, hogy a falu újjáépülhessen. Segítséget kaptunk más járásoktól, építővállalatoktól, katonaságtól. Csehországból is érkeztek munkásemberek, akik szintén kivették részüket a romok eltakarításából és az új házak alapjainak letételéből. Hordták be a faluba a kenyeret, az építőanyagot. Részt vettek a fertőtlenítésben is. A víz visszahúzódása után a rothadó gabona miatt bizony, rettentő bűz lepte el a falut. Segítség érkezett szinte mindenhonnan az országból. Tervező irodát is helyeztek ki. Ott rajzokat készítettek, hogy minél hamarabb megépülhessenek az új házak. A családok a szövetkezettől és más munkáltatótól kamatmentes kölcsönöket kaptak. Ez akkoriban hatalmas segítség volt. Mint ahogyan az is, hogy villanyszerelőket, ácsokat, kőműveseket küldtek a faluba. A családfők engedélyt kaptak arra, hogy a víz visszahúzódása után otthon maradhassanak eltakarítani a romokat. Az „átkos“ időben, mint mindent, az építőelemet is csak nagyon nagy utánajárással lehetett megvásárolni. Árvízkor ez az állapot is megváltozott. Mindenki rövid időn belül hozzájutott a faanyaghoz vagy a téglához, tetőcseréphez. A segítő kezek úgy dolgoztak, mint a méhek. A házak szaporodtak, mint a gombák. Karácsonyra már mindenki igyekezett lakhatóvá tenni az otthonát. Akárhogy is számoljuk, ez azért nem sok idő. Csak pár hónap. Elgondolkodtató az a tény, hogy negyvennyolc évvel ezelőtt az összefogás milyen erős volt. Felteszem a kérdést! Jelen helyzetben ez az erő milyen erős lenne? Félre tudnánk-e tenni minden haragunkat és irigységünket egymással szemben? Tudnánk-e önzetlenül segítséget adni? Egy másik gondolat. A szarvasmarha állományt elvitték Terchovára az ottani legelőkre. A disznókat és egyéb háziállatokat is mind elszállították biztonságos helyre. Mindet megjelölték valamilyen módon. Így az állatok a sok viszontagság után, szerencsésen visszakerültek a gazdáikhoz. Egy sem hiányzott belőlük! Lopásokról és fosztogatásról nem érkeztek bejelentések az akkori HNB-re. Mindenki a maga bajával volt elfoglalva, és tette a dolgát, mert a helyzet azt diktálta. Az árvíz egyetlen jó pontja az volt, hogy a falu 1965 után gyorsan megindult a fejlődés útján. Új betonutakat kapott a kavicsos és köves utak helyett. Bevezették a faluba az ivóvizet. Szépen kiépült az infrastruktúra. Új utcákat nyitottak, építkezési telkeket osztottak ki. Egyre többen választották otthonuknak a falut. 1980-as években laktak itt a legtöbben. Amikor ez a cikk megíródott, éppen csak túl voltunk a Duna újabb áradásán. Aggodalommal töltött el mindannyiunkat, hogy bármikor megtörténhet a tragédia. A gát jól bírta a nyomást. Biztos vagyok benne, hogy a lakosság is helytállt volna a bajban. Csak még egyeseknek tudatosítaniuk kellene, hogy nehéz járműveikkel ne rongálják meg az amúgy is nyomás alatt lévő töltést.

Androvics Adrianna 2013. június 14. 2013. június 8. Csicsó