Könyvajánlat:

A Csicsói Hírmondó szerkesztésében, a Csicsó p.t. által kiadott könyvek

 

Tücsök Tóni - szabadkézzel rajzolt mesekönyv

Szabó Krisztián képeskönyve

Kulcsár Sz. Zsuzsanna könyve Alsócsicsói Nagy Nándorról

Kulcsár Sz. Zsuzsanna - A NEMESÓCSAI KÚRIA GAZDÁJA, NAGY NÁNDOR

A főispán életét bemutató kötet hiánypótló a mi kis regionális történetírásunkban. Pontosan ezért üdvözlendő. Üdvözlendő a szerzőnek azon szándéka, hogy egy már-már elfelejtett kort mutat be, és ennek keretében egy tiszteletet érdemlő és követendő életpályát rajzol az olvasó elé.

Kúr Géza: Küzdelmeink

A könyv három református egyház, Kolozsnéma, Csicsó és Füss hitéletéről tudósít. Kolozsnéma eredetileg anyaegyház volt, amelyet a tizenkilencedik század természeti csapásai tettek filiává. Csicsó ma is eleven mater ecclesia. 
Füss a reformáció számára 1737 táján végérvényesen elveszett, de ránkhagyta a közeli Nemesócsára menekített anyakönyvét.

Alsócsallóközi kis egyházi építmények lexikona

Bödők Zsigmond: Magyarok égi képeskönyve

 

Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok…

 Ha derűs, holdtalan éjjel felnézünk az égre, a világmindenséget látjuk ránk letekinteni, sok milliárd csillagszemével. A régmúlt idők egyszerű embere, aki együtt élt a természettel, jól ismerte a csillagos eget. Hiszen éjszaka a csillagok voltak a lámpása, órája, iránytűje, meteorológusa, sőt, mesekönyve is.

Derűs éjjel, hogyha sem a hold sem a földi lámpák fénye nem homályosítja el a csillagok ragyogását, talán az első látvány, ami szemünkbe tűnik: az egész égboltot átívelő, derengő fényű fátyol, amit Tejútnak nevezünk. Sok népi elnevezése van – Hadak útja a legismertebb. Csallóközben, Tündér Ilona birodalmában valamikor régen Tündérfátyolnak, tündérek járta Harmatos útnak hívták.  Ez a Galaxis – csillagrendszer a mi naprendszerünk otthona. Ha tovább vizsgálódunk - különösen nyáron - felfedezhetjük, hogy a Hattyú csillagképnél a Tejút két ágra szakad. Az év bármely időszakában könnyen megtalálhatjuk észak felé fordulva a legismertebb csillagképet, a Göncölszekeret, törött rúdja lefelé mutat. Tőle északabbra szerényebben, de formájában szintén jellegzetes mása, a Kis Göncölszekér mutatkozik, felfelé álló rúdja végén a Sarkcsillaggal. A késő őszi, téli esték magas egén, délen – délkeleten, a telet jelző Fiastyúkban gyönyörködhetünk, mely még augusztusi hajnalokon látható, de akkor keleten jön fel. Fényesen ragyog a csak alkony után és hajnalban látható Esthajnali csillag, a Vénusz. (Feljött már az esthajnali csillag…) A Mars vörös színével tűnik ki. Ezt a két bolygót - Földünkkel szomszédos pályán keringenek – biztosan már mindenki felfedezte magának. A Mars 15 évenként a legfényesebb, legnagyobb, ekkor kerül hozzánk a legközelebb, de természetesen az időnként felkapó álhírekkel ellentétben sem annyira közel, hogy akkorának lássuk, mint a Holdat. 

A csillagképekhez, csillagokhoz sok mese fűződik. Én most a Szíriusz csillagról és az Orion csillagképről, Sánta Katáról és a Kaszásról szeretnék leírni egy mesét. Szíriusz – Kata vagy Ebédhordó - az északi égbolt legfényesebb, ám pislogó – sántikáló – csillaga télen látható alacsonyan, a horizonthoz közel.   Felette az Orion csillagkép – a Kaszás, más népeknél Vadász – a Göncölszekér után talán a legismertebb, legjellegzetesebb csillagképünk. A Kaszás derekát három csillagból álló öv övezi, kaszája messze elnyúlik, a lábánál pár fényes csillag alkotta Fürjfészek van.

Tehát a mese: Kata, az aratók, kaszások ebédhordó lánya, egyik nap elkésett az ebéddel. Az éhes kaszás várta-várta, de Kata csak nem érkezett meg. Mérgében eldobta a kaszáját. Kata sietett, ahogy csak bírt, nagy igyekezetében nem nézett a lába elé, és belelépett a kaszába. Megsérült a lába, azóta sem gyógyult be, így most már csak sántikálva viszi az ebédet a kaszás után. Szegény, fájós lábával szeretne felülni a Göncölszekérre, de nem éri utol.

Ezt a mesét és a csillagos éghez kötődő magyar népi elnevezéseket, történeteket, érdekességeket elsőként - a fiatalon elhunyt Bödők Zsigmond (1957-2010), apja után csicsói származású asztrofizikus írta meg élvezetes és mindenki számára érthető stílusban, először a Harmatlegelő című könyvében, majd a nagy formátumú Magyarok égi képeskönyvében. Sánta Kata és a Kaszás történetét a Csilizközben gyűjtötte, de nekünk anyánk már gyermekkorunkban elmesélte, más csillagokhoz fűződő történettel együtt, amiket ő az édesanyjától hallott. Így biztosan mondhatom, hogy régen a csicsóiak is ismerték. Göncöl táltosról, és hogy miért tört el szekerének a rúdja, olvashatunk a Csicsói Hírmondó 2. évfolyam 1. számában Nagy Géza Csallóköz című írásában is.

Ráadásként leírom, édesanyám hogyan mesélt Göncölről: ebben a mesében nem táltos volt, csak egyszerű paraszt - vitte a szénát, vagy szalmát a szekerén, nem vette észre, és ráhajtott egy nagy kőre. Felborult a szekér, eltörött a rúdja, a széna meg kiszóródott az útra – a Tejútra.

Nagy Amália

Bödők Zsigmond emlékére

 

Nagy Géza verses füzete:

Nagy Géza, fafaragó, a magyar kultúra lovagja, a Csemadok kitüntetettje
 

Egyéb:

Csicsó - falunkról

 

Takács Zoltán emlékére

Csicsói református parókia - parókia portál

A taksonyi tájnyelv jellegzetességei - Hrotkó Géza gyűjtése

Baráti találkozó

Életút-pályázataink

Kiállítások: Ezt a hazát elvesztettem, Ember az embertelenségben

 

A képről jutott eszembe: Falusi inkubátor:


 

Bereczné Gál Ilus néni (1920-2000) sokszor mesélte nekünk: 1920-ban hét hónapra született, súlya nem érte el a másfél kilogrammot sem. Bebugyolálva, cipőskatulyában a sparhelt rédlijének lehajtott ajtajára tették. Úgy melengették. Így lett nekünk kedves Ilus nénink. Emlékeznek? Ő volt a mi szívvel-lélekkel főző szakács nénink az iskolában. A felejthetetlen spanyolmadarak és kapormártások készítője.

 

 

 

 

 

 

Beszélgettünk mamával Fél Karcsi bácsiról, testvéreiről, szüleiről, nagyapjáról.

A Fél Károlyok nemzetségéről. Ük, déd és nagyapáról, apáról és fiáról.

 Az ükapa, Karcsi bácsi nagyapja varkocsba fonta a haját a füle mellett.

Valahogy így, mint a képen.

Ilyen varkocsa volt még Szabó Károlynak, Szabó Malvin néni nagyapjának,

Domonkos Irén, Malvin dédapjának. Ez anyám gyerekkorában volt, az 1920-1930-as években.

Más férfinak már nem volt varkocsa Csicsón.

 

Végh Dániel (1916-2001, esperes-református lelkész) nagytiszteletű úr nagyon szeretett Csicsón. Sokat sétálgatott, beszélgetett. Még fiatalemberként szolgált az egyházközségünkben 1945 és 1949 között. Amíg tudott, öreg korában is gyakran ellátogatott falunkba. Ez a történet valószínűleg 1946-ban esett meg. A tiszteletes úr sétálgatott az Alsó faluban. Szép, faragott sétabotja volt. Fehérváry Sanyi bácsi (1919-2004, asztalos) faragta neki. Fehérváry Imréék (akkor még az Alsó utcában laktak) előtt találkozott a kis Lacikával (Szoker, 1939-2005) és kisbaba öccsével, Lalival. Milyen helyes kisbaba! Szólította meg Lacikát a tiszteletes úr. Elvihetem magammal?  Odaadom érte a botomat. Elviheted! Egyezett bele Lacika. Elcserélnéd a kistestvéredet a botért? Kérdezte az édesanyja. Ne aggódj anyja! Úgyis visszahozza! Nem tudja megszoptatni!

 

 

 

 

 

 

Ennek a történetnek, amit itt leírok, magam voltam szem és fültanúja az 1960-as évek végén. Még nem voltam tíz éves, de megragadt bennem az emléke.

Apámról Nagy Imréről szól és „cukros” Nagy Józsiról. A „cukros” Nagy család élénk fantáziával volt megáldva. Vagy megverve? A szülők fiatalon meghaltak, a (fél)testvérek, Icuka és Józsi öngyilkosok lettek. Mindnyájan a csicsói temetőben vannak eltemetve. Ahogy apám is, már rég. Nyugodjanak békében.

Józsi fiatal fiú volt, árva, a földműves szövetkezetben dolgozott azokban az években.

 Apám csoportvezető volt és tavasszal ő mérte ki a tagoknak a háztáji földeket, itt tagföldnek nevezték, és a szövetkezeti földeket. A cukorrépát, marharépát egyelésre, kapálásra, és a kukoricát*. Ölmérővel mért, „öreg  A”-nak is hívták, mert így nézett ki. Nagyjából 1,90 máter (pontosabban 1,896 méter =1m89cm6mm, a szántóföld vagy más mezőgazdaságilag hasznosítható területek meghatározására szolgáló nem hivatalos, népi mértékegység) a fesztávolsága. A kimért földeket a szélén karókkal jelölte. A karókat az asztalosműhelyben készítették. Tintaceruzával írta rá a neveket. Télen a karókat beszedték, a következő évben megint felhasználták.

Egy délután megjelent nálunk Józsi. Ketten voltunk otthon apámmal. Imre bácsi, szólította meg apámat. Kérésem lenne. Az én karómra azt írja, hogy J23. Jól van Józsi, ha ez a kívánságod, úgy lesz.

Ehhez kell tudni, mi az a J23. Abban az időben mindenki tudta: J23, Kloss kapitány fedőneve volt a Kockázat c. filmsorozatból. Mikor elment, apámmal egymásra néztünk és nagyon meg voltunk hatódva. Apám rászolgált a bizalomra. Józsi, amíg a szövetkezetben dolgozott, J23 fedőnév alatt hősként kapálta a kukoricát, egyelte a répát.

  • A kimérés eleinte névsor szerint történt. Mivel néhányan elégedetlenek voltak, később sorszámot húztak a tagok, és eszerint mérték ki a földeket. A cukor- és marharépa egyelése, kapálása, kukoricakapálás családi tevékenység volt. A gyerekeket is bevonták a munkákba. A cukorrépa után cukrot kaptak a tagok. Ősszel pedig törték a kukoricát, lovas kocsival, esetleg traktorral hazaszállították. Örömteli esemény volt, amikor apánk elvitt minket a JRD belső majorjába (az iskola helyén volt), a lóistállóhoz, hogy onnan kocsival menjünk a határba a kukoricáért. Apánk vagy maga hajtotta a lovakat, vagy legtöbbször Lad bácsi, aki kocsis volt, nekünk a legkedvesebb. Ismert és népszerű kocsis volt, főleg a gyerekek körében, Mészáros Kálmán bácsi. Ő sokat járt lovas kocsijával a falu utcáin. Ilyenkor a gyerekek, ha megengedte, de néha akkor is, ha nem, felkapaszkodtak a kocsijára. Élmény volt, amikor a lovait fürdette a házuk előtti Tóban. Otthon aztán összegyűlt a család, szomszédok, és fosztották a kukoricát, késő éjjelig is, amíg nem végeztek. A gyerekek füleltek, hallgatták a felnőttek, öregek meséit, katonatörténeteit.

Később ezeket a munkákat fokozatosan géppel végzett munka váltotta fel.

 

Rövid történet

Csicsó északi határa valamikor lápos, mocsaras vidék volt. Itt hömpölygött a Millér vagy Mire patak, vagyis Mély ér. A patak rászolgált nevére. Nagy esőzések idején ez a határrész tengerré vált. Ezen a területen van többek között Odolló, Böllő, Böllőköz, Bérittye (Bő rétje), Némőke, Farkasfőd (Farkasföld). A nádasokban nádi farkasok, toportyánok, újabb néven aranysakálok lakoztak. Népiesen toportyánférgek – fírgek, sőt csicsóiasan topolcsányok.  Ezt a régi történetet nagyszüleim, szüleim mesélték: A Farkasfődön megtámadták a toportyánfírgek az ökrös szekeret. Kifogtak egy ökröt. Azzal visszamaradtak a farkasok. Egyszer csak   haza jött az ökör. A ökör erős állat, agyonrugdalta a toportyánokat. És okos, egyedül is hazatalál.

Lovas katonák az első Csehszlovák Köztársaság idején

Az első Csehszlovák Köztársaság idején lovas katonának sok magyar nemzetiségű fiatalt soroztak be a hadseregbe, így falunkból is. Magyarok lévén jól értettek a lovakhoz, ezért többnyire lovas katonaként teljesítettek szolgálatot. Mint Katona Ferenc és Fábikné Beke Irén édesapja, Beke Károly (1902–1976). Róla van fényképünk is, mely 1924-ben készült Csehországban.

Itt látható.

 

 

Savanyú Jóska

Kaptam egy kedves levelet Szendi Tündétől, amelyet a Csallóközi históriák csapata nevében írt.

 A Csallóközi históriák egy internetes játék. (Sajnos, már levették az internetről.) Persze, rögtön kipróbáltam, és Csicsóval kezdtem. A második história Rózsa Sándorról szól, a forrása Liszka József: Tündérrózsa. Csallóközi mondák és anekdoták. Dunaszerdahely. 2007. 77. o. Azt nem tudom, hogy Rózsa Sándor járt-e Csicsón, vagy errefelé valamikor. Azt viszont szomszédasszonyunktól, a sok történetet tudó, Véghné Domonkos Terus nénitől sokszor hallottuk, úgy mesélték neki, hogy Savanyú Jóska, az egyik hírhedt bakonyi betyár (nem a Sobri!) sokszor járt a falunk határában. Méghozzá a brezdányi (Hosszúkláb) csárdában! (Brezdányhoz köthető a Lesz még Csicsón búcsú! mondás.) Ott táncolt gyakran, és még milyen szépen!, a csicsói szeretőjével. Ezt a történetet még sehol sem írtam le, de gyakran elmeséltem magam is, ha volt kinek. De most ide is leírtam.

És a levél:

Sent: Monday, March 11, 2019 11:26 AM

To: csicso-nagy@uw.hu

Subject: elismerés és utólagos köszönet

 Kedves Amália!

Bár személyesen nem ismerjük egymást, mégis úgy érzem, közünk van egymáshoz. Tavaly egy kisebb csapattal egy pályázat keretében sikerült elkészítenünk a Csallóközi Históriák

(https://www.csallokozi.historiak.sk/) nevű internetes játékot, amely során csallóközi településekhez kapcsolódó mondákat (hiedelemmondák, történeti mondák, helyi mondák), népmeséket, anekdotákat használtunk fel. A forráskutatás során kevés település akadt, amelyhez kapcsolódóan olyan összegyűjtött anyagot találtunk volna, mint amilyet ön készített Csicsóról. Az írásaiból sok mindent megtudtunk a faluról, és "A csicsói Lion-tó" története is önnek köszönhetően került bele a játékba.

Múlt héten csütörtökön Csicsón, az alapiskolában jártam, hogy a gyerekekkel kipróbáljuk a játékot. A hatodik osztályosokkal játszottunk; nagyon tetszett nekik. A legtöbbjük természetesen a csicsói történetekkel kezdte a kalandot. :) Nagy Edit és Bödők Terézia pedagógusok voltak segítségemre. Említettem nekik, hogy Csicsó esetében az ön anyagaiból is dolgoztunk, s hogy én már akkor akartam önnek írni, hogy kifejezzem csodálatomat, elismerésemet és köszönetemet azért a munkáért, amit végez, amit most ezúton teszek meg. Csicsó szerencsés falu, hogy van egy Nagy Amáliája. :)

Bízunk benne, hogy a Csallóközi Históriák is hozzájárul ahhoz, hogy felkeltse a gyerekek érdeklődését településük, Csicsó és régiójuk, a Csallóköz múltjának megismerése iránt.

Erőt, egészséget és további jó munkát kívánva,

a Csallóközi Históriák csapata nevében

üdvözlettel:

Szendi Tünde

vissza a főoldalra